Négy Angliában élő muzulmán fiatalember csak menyasszonynézőbe érkezett Pakisztánba, mégis éveket töltöttek az amerikaiak fogolytáborában a kubai Guantanamo-n. Hárman már hazatérhettek, de negyedik társukról azóta sincs semmi hír.
A nemzetközi sajtóban az utóbbi hetekben újra fellángolt a vita az amerikai fogolytáborok létjogosultságáról. Egyre többen követelik, hogy a washingtoni kormányzat engedje szabadon a mindenféle vádemelés nélkül fogva tartott több ezer – többségében – muzulmán rabot. A vita kiéleződéséhez újabb apropót szolgáltatott az a film, amelyet a héten mutattak be Magyarországon. Michael Winterbottom és Mat Whitecross Guantanamo című filmje négy muszlim fiatalról szól, akik 2001 szeptemberében útnak indultak otthonukból, az angliai Tipton városából Pakisztánba, hogy részt vegyenek barátjuk esküvőjén. Az akkor 19-23 éves fiatalemberek egy imám hatására döntöttek úgy, hogy elmennek Afganisztánba – segíteni a rászorulókon. A jól indult kirándulás azonban egybeesett az invázióval, amit az amerikai hadsereg indított a tálib rendszer és a terrorizmus fészke ellen.
Közülük hárman csak két és fél évvel később érkeztek haza, negyedik társukról a mai napig sem tudnak semmit. Ami a 2004-es szabadulásukig történt velük, az a legmerészebb képzeletet is felülmúlja. A fiatalokat, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy rossz időben voltak rossz helyen, az amerikai hadsereg foglyul ejtette Afganisztánban, majd a Kuba szigetén fekvő fogolytáborba szállították őket. Hiába állították, hogy ártatlanok, az amerikaiak nem engedték őket szabadon, és úgy bántak velük, mint a terroristákkal. A táborban rendszeresen kínozták és válogatott bűntettekkel vádolták őket. Az amerikaiak több hónapnyi hallgatás után is csak annyit mondtak nekik, hogy rajta vannak egy Oszama bin Ladenről készített videokazettán, és ezért tartják őket fogva. Szinte csak a véletlennek volt köszönhető, hogy egy régi angliai rendőrségi ügy tisztázta őket a vádak alól, és 2004 tavaszán hazatérhettek Nagy-Britanniába.
A 2006-os Berlini Filmfesztiválon a Legjobb rendező díjat elnyerő film hatalmas kritikai visszhangot keltett a világsajtóban. A filmben színészekkel megszemélyesített egykori foglyok igyekeznek részt venni a premiereken, hogy felhívják a figyelmet arra a mintegy négyezer emberre, akik még mindig – vádemelés nélkül – sínylődnek a börtönökben. A három fiatalember a héten Magyarországon is megfordult, a Guantanamo budapesti bemutatóján beszélgetett velük riporterünk. Shafig Rasul, Ruhel Ahmed és Asif Iqbal elmondta: addig folytatják kampányukat, amíg be nem zárják az amerikai fogolytábort, és nem engedik szabadon a még mindig ott őrzött mintegy négyszáz rabot. A börtönt megjárt férfiak elmesélték, milyen körülmények között tartották őket fogva. Nap mint nap azzal a tudattal éltek, hogy nem tudták mi lesz velük, és hogy feltehetőleg sohasem fognak visszatérni hazájukba. Éppen a demokrácia mintaképének beállított Amerika katonái mondták azt nekik, hogy addig maradnak ott, amíg kedvük úgy tartja. Shafiq Rasul megjegyezte, hogy ők nem utálnak minden amerikait, csak a George Bush vezette kormányzatot illetve Tony Blair politikáját teszik felelőssé a törvénytelen állapotokért. Szerintük az amerikaiak be akarják bizonyítani, hogy bármit megtehetnek. Az őket ért vádakra úgy reagáltak, hogy akkoriban az al-Kaidáról még csak nem is hallottak, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás pedig pár nap múlva már nem volt beszédtéma közöttük. Úgy gondolják: Újra el kellene érni, hogy akárcsak régen, békében éljenek egymással zsidók, keresztények és muzulmánok.
Váradi Júlia összeállítása nyomán
