Elődje nyomdokain haladva, de visszafogottabb gesztusokkal nyerte el a lengyelek rokonszenvét a német pápa, XVI. Benedek. Auschwitzi német imáját akár bocsánatkérésként is lehet értelmezni.
„Wir lieben dich!” – skandálta a lelkes tömeg a pápának. Alighanem sokáig kellene keresgélni az archívumokban, amíg a német közéleti személyiségek sorában olyanra bukkannánk, akinek Goethe és Hitler nyelvén kiáltották volna a lengyelek: szeretünk. A bajorországi születésű XVI. Benedek múlt heti lengyelországi utazása egyébként is sokatmondó – vagy időnként éppenséggel sokféleképpen értelmezhető – gesztusok jegyében zajlott. Érkezése előtt, a repülőgépen még azzal keltett feltűnést az őt kísérő újságírók körében, hogy azt mondta, mindenekelőtt katolikusként keresi fel Auschwitzot, de az emlékhelyen már máshová helyezte a hangsúlyt, mondván: „A német nép fiaként állok itt.”
Maga az egyházfő akarta úgy, hogy látogatásának ne a milliós krakkói szabadtéri istentisztelet, hanem az auschwitzi látogatás legyen a záróeseménye. Szintén gesztusértékű volt, hogy miután – épp vendéglátóinak történelmi érzékenységére való tekintettel – egész lengyelországi látogatásán nem anyanyelvén, hanem olaszul vagy lengyelül szólt hallgatóságához, egyetlen hangsúlyos kivételként Auschwitzban németül mondta el rövid imáját, éppen ott, „ahol a német nyelv elveszítette ártatlanságát” – írta a hamburgi Der Spiegel.
Hajadonfőtt és magányosan, kíséretét maga mögött hagyva gyalogolt át a német pápa a haláltábor kapuján, a hírhedt „Arbeit macht frei” felirat alatt. Rövid imákat rebegett több emléktábla előtt. Felkereste a mártírhalált halt lengyel ferences rendi szerzetes, az 1982-ben szentté avatott Maximilian Kolbe emlékhelyét. Átölelte a láger néhány, hozzá hasonló korú egykori foglyát. Beszédében megemlékezett a haláltábor áldozatairól, zsidókról és keresztényekről, lengyelekről és németekről.
Igaz, megbékélésre szólító szavainak nem mindegyik passzusa váltott ki feltétlen egyetértést odahaza, a német sajtóban. Teológiailag helyénvaló lehet, hogy a zsidók – ama nép, amelyhez Isten szólott – kiirtásának szándékával a nácik a keresztény hit gyökereit tépték volna ki, de helyénvaló-e a kereszténységet a holokauszt áldozataként feltüntetni – tette fel a kérdést a Die Zeit hetilap, rosszallva egyúttal azt is, hogy a halál orvosai és a hóhérok ténykedésének helyszínén a pápa a németekről mint hazugságokkal félrevezetett népről beszélt. Nem hangzott el mea culpa sem az egyház korabeli antiszemitizmusával, sem Németország szerepével kapcsolatban – hiányolta a Der Spiegel. Ugyanakkor a liberális Süddeutsche Zeitung a pápa auschwitzi német imáját önmagában a bocsánatkérés gesztusaként értelmezte, mégpedig nemcsak a zsidókra, hanem az ott meggyilkolt mintegy 140 ezer katolikusra vonatkozóan is.
Lengyelországi látogatásának helyszínein, amelyeken a rendőrség becslése szerint összesen hárommillió ember látta őt, a pápa igyekezett elődje nyomdokaiba lépni. Ellátogatott II. János Pál szülőházába is. Varsóban a hatalmas Pilsudski téren szólt a hívőkhöz, ugyanott, ahol a lengyel pápa 1979 júniusában békés rendszerváltoztatásra buzdította honfitársait.
Inkább tapintatos célzásokkal, semmint határozott szavakkal szólt a nyilvánosság előtt a pápa a lengyel egyház ügyeiről. A keresztényeknek támadó kedv nélkül kell megvédeniük hitüket – mondta, amit a lengyel sajtó úgy értelmezett, mint a soviniszta és antiszemita hangoktól sem visszariadó, belpolitikai szerepet is vállaló katolikus Radio Maryja csitítását. A varsói lapok szerint azt a tapintatos figyelmeztetést pedig Jozef Glemp prímásnak kell magára vennie, hogy a papok a lelki gondozással foglalkozzanak, ne váljanak vállalkozókká vagy építtetőkké. Glemp ugyanis másfél évtizede próbálkozik egy varsói székesegyház felépítésével, jóllehet pénzhiány miatt a kripta és az alapok után leállt a beruházás.
Még aktuálisabb üzenetnek tekinthető, hogy az egyház kebelében van helyük a vétkeseknek is. A pápa ezzel arra is célozhatott, hogy az irattárakból a lengyel lapok az utóbbi hetekben ástak elő olyan dokumentumokat, amelyek szerint a papok közül többen, köztük ismert személyiségek is, együttműködtek a lengyel titkosszolgálattal. XVI. Benedek óvta a későbbi nemzedékeket attól az „arrogáns” felfogástól, hogy elődeik kényszerhelyzetének ismerete nélkül ítélkezzenek – bár ezúttal sem adott kapaszkodót, így e szavai éppúgy vonatkozhattak a nácizmus, mint a szocializmus éveire.
BEDŐ IVÁN
