Forrás: MNO

A volt külügyminiszter memoárjában hallgat az érzékeny témákról

2006. május 29. 10:35

MNO

Több tízezer oldalnyi dokumentum került napvilágra a Kissinger-éra idejéből, melyek az amerikai politika olyan részleteiről is föllebbentik a fátylat, melyeket az egykori külügyminiszter elfelejtett megemlíteni „hivatalos” emlékirataiban. Például azt, hogy 1972-ben a kínai elnökkel tárgyalva kijelentette, Washington elfogadhatónak tartja Dél-Vietnam kommunista átvételét.

Most hoztak nyilvánosságra Washingtonban huszonnyolcezer oldalnyi dokumentumot a Kissinger-éra idejéből, melyeket az információs szabadságra hivatkozó kérésre adták ki. Az országos levéltárból származó több mint kétezer feljegyzés Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter titkos beszélgetéseit tartalmazza, melyet 1969 és 1977 között folytatott magasrangú tisztségviselőkkel otthon, illetve külföldön.

A dokumentumokok meglehetősen érdekes részletekről lebbentik fel a fátylat utólag. Például arról, hogy Kissinger 1972-ben a kínai elnökkel, Csou En-lajjal tárgyalva azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok számára igenis elfogadható lenne egy kommunista kormány Dél-Vietnamban. „Amennyiben együtt tudunk élni kommunista kormánnyal Kínában, akkor el kell fogadnunk ezt Indokínában is” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter. S még azt is érzékeltette, hogy amennyiben a Szovjetunió megjelenne Ázsiában hagyományos fegyverekkel, akkor az Egyesült Államok kész lenne a nukleáris ellencsapásra is.

A Kissinger-iratokból többek között az is kiderült, hogy az Egyesült Államok ajánlatot tett arab országoknak arra, hogy azon dolgozik majd: Izraelből egy kicsiny, baráti ország legyen, amely nem jelent fenyegetést a szomszédaira. Izraelről Szaadoun Hammadi iraki külügyminiszterrel tárgyalt Kissinger 1975 decemberében. „Izrael létét nem tehetjük vita tárgyává, de területét történelmi méretűre csökkenthetjük” – mondta Kissinger az iraki külügyminiszternek egy párizsi találkozón. Hammadi szkeptikusan reagált: „Az Egyesült Államok nem békét teremt, hanem olyan helyzetet, amelyben Izrael az úr” – válaszolta Kissingernek. Arra a kérdésre, hogy vajon Washington elismerne-e egy palesztin államot, illetve hatalmában állna-e létrehozni a palesztinok államát – Kissinger nemmel válaszolt, de hozzátette: palesztin állam nélkül nincs megoldás a térségben.

(AFP, Magyar Rádió)

Comments are closed.