Forrás: WHJO

Szerkesztőségünk egy kedves felhívást kapott. Ezt szeretnénk megosztani olvasóinkkal. Azt gondoljuk, hogy olvasóink között többen is érintettek lehetnek.

A budapesti Dob utcai Általános Iskola – ma Magyar-angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola – alapításának századik évfordulója 2006. őszén lesz. Iskolánk a kezdetektől fogva jelentős szerepet játszott Erzsébetváros életében.

Már a 90. évforduló megünneplésének előkészületei során tapasztaltuk, hogy sok olyan család van, amelyből az elmúlt sok-sok év során akár három nemzedék képviselői is itt koptatták az iskolapadot.

Gyakran halljuk régi tanítványainktól, akik jelenleg gyakorló szülők is iskolánkban, hogy az ő idejükben mennyi minden másképp volt.

Szeretnénk, ha a 100 éves évforduló kapcsán tanulóéveik emlékeit megosztanák velünk, így a következőket kérjük az érintettektől:

– ha iskolai élményeiről fényképe van, kérjük, kölcsönözze vagy e-mailben küldje el nekünk, az eredetiről mi azonnal másolatot készítünk és visszajuttatjuk Önnek.

Ezeket kiállításunkon szeretnénk bemutatni. Hasonlóképpen, ha valaki régi tárgyi emlékkel rendelkezik, átvesszük, gondosan őrizzük, és kiállításunk bezárása után visszajuttatjuk. (Ez lehet oklevél, bizonyítvány, tankönyv, füzet, egy jó kis intőkönyv, stb.)

– Szívesen vennénk olyan családi visszaemlékezéseket, élménybeszámolókat, amelyek a család egyes tagjait más-más módon érintették. (Például egy-egy tanár személye, aki több korosztályt is tanított, vagy egy olyan esemény leírása, amelyet az érintettek más-más módon éltek meg. (Pl.: ünnepélyek sajátosságai a különböző időszakokban, ballagás, osztálykirándulás, stb.) Az ötletek tárháza kimeríthetetlen.

– Várjuk azon régi tanítványaink jelentkezését is, akik nyitó- vagy záróműsorunkban szívesen megcsillogtatnák tehetségüket, mely az élet valamely területén sikert, elismerést hozott számukra. Több nemzedék (szülő, gyerek, nagyszülő) együttes szereplésére is számítunk.

– Olyanok jelentkezését is várjuk, akik a világ más táján élnek, és sorsuk alakulásáról, iskolánkkal kapcsolatos aprócska, vagy komolyabb, de maradandó

élményeikről szívesen írnának nekünk. Valószínű, hogy még sokan élnek közöttünk olyanok is, akik általunk már nem ismert momentumokat is képesek felidézni.

Valamennyien, akik ma iskolánkban tanulunk, tanítunk, köszönjük jelentkezésüket.

A fentiek leadási határideje: 2006. 06.25.

Az anyagokat és jelentkezésüket a

suli@dobsuli.hués

moldave@freemail.hu e-mail címre várjuk, Barna Éva ill.Fazekas Tiborné, Ágnes részére.

Levelezési címünk ill. a személyes jelentkezés helyszíne: Magyar-Angol Kéttannyelvű Ált. Isk. 1074 Bp. Dob u. 85. Telefon/fax: 06-1-322-6833

Honlapunk : www.dobsuli.hu

Comments are closed.