Varsó főterén celebrált misét 16.-ik Benedek pápa. A katolikus egyházfő lengyelországi útjával elődje, 2. János Pál emléke előtt tiszteleg. A Pilsudski téren 27 évvel ezelőtt elődje a kommunizmus elleni kitartásra kérte a lengyeleket, s tíz évre rá a rezsim összeomlott.
Az eső ellenére több mint 200 ezer hívő gyűlt össze Varsó főterén, hogy részt vegyen a pápa miséjén. Sokan előző éjszaka a Pilsudski téren aludtak hálózsákokban, hogy másnap az első sorokban állhassanak.
A katolikus egyházfőt taps köszöntötte. XVI. Benedek azért ment Lengyelországba, hogy elődje nyomdokaiban járjon. II. János Pál pápa 1979-ben első szülőföldjén tett apostoli látogatásán éppen ezen a téren buzdította honfitársait a kommunizmussal szembeni kitartásra.
XVI. Benedek, 120 pap és a lengyel püspöki kar társaságában celebrálta a szertartást. Délután a Jasna Góra-i Mária-kegyhelyet keresi fel, majd Krakkóba utazik. Vasárnap, négynapos látogatása utolsó napján felkeresi majd az auschwitzi haláltábort, ahol a nemzetek és vallások megbékéléséért fog imádkozni. A holokauszt-emlékhelyen gyalog megy végig, és az áldozatok emléke miatt nem szólal majd meg németül.
Ez XVI. Benedek harmadik külföldi útja. Németország és Olaszország után az egyik legnagyobb katolikus országba tett látogatás történelmi küldetés is egyben: a közelmúlt miatt még mindig feszült német-lengyel kapcsolatok javítása is a pápa célja.
(rek)

