„Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy az a vélemény, melyet elnyomni próbálunk, helytelen; és még ha biztosak lennénk is ebben, elnyomása akkor is káros” – hangsúlyozta a kétszáz éve született ősliberális John Stuart Mill, aki ezek szerint, ha ma élne, nem tiltaná sem Hitler Mein Kampfjának a kiadását, sem a drogfogyasztást.
Jézus, akit istenkáromlásért megfeszítettek, vagy Szókratész, akivel mérget itattak, mert tagadta az állam isteneit, és tanításaival megrontotta az ifjúságot. Az éppen kétszáz éve született brit John Stuart Mill szerint e két példa bizonyítja, milyen iszonyatos következménye lehet, ha egy állam vagy egyház olyannyira csalhatatlannak képzeli magát, hogy bizonyos véleményeket betilt és üldöz. Elvégre – írja A szabadságról című, 1859-ben megjelent művében, mely máig a liberális politikai filozófia egyik alapműve – az a zsidó főpap, „aki megszaggatta ruháját, amikor elhangzottak a szavak, melyek korának és országának fogalmai szerint a legsötétebb bűnt jelentették, minden valószínűség szerint éppoly őszintén érezte a borzadályt és a felháborodást, amennyire őszinték manapság a tiszteletre méltó és istenfélő emberek vallásos és erkölcsi érzései, s a legtöbben, akik ma borzadnak tőle, ha akkor éltek volna, és zsidónak születnek, éppúgy cselekedtek volna, mint ők”.
Bár Mill nem az első volt, aki úgy vélte, hogy a legradikálisabbnak tűnő véleményeket sem szabad elhallgattatni, ő mondta ki először: ha akad valaki, aki akár az egész emberiséggel szemben foglal állást valamely kérdésben, neki is meg kell adni a véleménynyilvánítás lehetőségét. Az általa hangsúlyozott szólásszabadság ma már minden demokratikus társadalom alapértéke, de másért az, mint amiért Mill elterjeszteni javasolta – magyarázza Miklósi Zoltán, az ELTE Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa. A mai közvélekedés szerint a szabad véleménynyilvánítás emberi alapjog, vagyis önmagában is értéket képvisel. Ez a felfogás a 18. században élt német filozófusra, Immanuel Kantra vezethető vissza, de csak a 20. század utolsó harmadában vált uralkodóvá. Mill viszont kortársaihoz hasonlóan nem állította, hogy az emberi méltósághoz feltétlenül hozzátartozik a véleménynyilvánítás szabadsága. Szerinte a szabad száj engedélyezésének instrumentális értéke van, vagyis csak eszköz, mely az igazságosabb társadalmi berendezkedéshez és a tudomány fejlődéséhez vezethet el.
„Az egyetlen körülmény – írja a brit gondolkodó -, amely jogossá teszi, hogy véleményünket valamely cselekvés érdekében igaznak tekintsük, az, ha teljes szabadsággal ellent lehet neki mondani, és meg lehet cáfolni.” Ehhez persze hinni kell abban, hogy racionális vitában az igazság mindig győzedelmeskedik, márpedig a gyerekkora óta görög és latin szerzőkön, aritmetikai és logikai tanulmányokon nevelődött Mill – legalábbis ami a tudományos vitát illeti – ezt vallotta. Nem értett egyet ugyanakkor francia filozófus kortársával, Auguste Comte-tal, aki szerint a világ tapasztalati tényeiből logikus gondolkodással a helyes etikai és politikai rendszer is levezethető, s ha így van, felesleges irracionális elvek kimondásának szabadságáért kiállni.
Mindezek után nem meglepő, hogy Mill magánügynek tekintette, ha valaki öngyilkos lesz, alkoholt vagy ópiumot fogyaszt – mindaddig, míg tevékenységével másnak nem árt. Gondolatmenetéből azonban – hangsúlyozza Ludassy Mária, az ELTE Filozófiai Intézetének egyetemi tanára – az is következik, hogy a drogos vagy az alkoholista saját maga viseli a felelősséget (milli kifejezéssel) „életforma-kísérletéért”. Vagyis nem várhatja el, hogy az elvonókúra vagy a májátültetés költségét a társadalom fizesse meg.
Produkálna egyéb furcsaságokat is az eredeti milli gondolkodás. Ha az 1865-ben független jelöltként a parlament alsóházába is bejutó filozófus ma élne, egész biztosan ellenezné, hogy (például Németország vagy Ausztria jogszabályával ellentétben) a holokauszttagadás büntethető legyen, és támogatná, hogy folytassanak nyílt vitát az utóbbi években Amerikában terjedő, az evolúcióelméletet megkérdőjelező értelmes tervezés nevezetű mozgalom tanairól. A gyűlöletbeszéd kérdésében a legliberálisabb társadalmak jogszabályához hasonlót propagálna, vagyis hogy tiltásra csak akkor van ok, ha erőszakos cselekmény veszélye közvetlenül fenyeget. Mint írja: „Azt a véleményt, mely szerint a szegények éhínségének a gabonakereskedők az okai, vagy amely szerint a tulajdon rablás, nem szabad háborgatni, míg egyszerűen csak a sajtó útján terjed. Ám igazságosan lehet büntetni, ha szóban adják elő egy izgatott tömegnek, mely egy gabonakereskedő háza előtt gyülekezik (…).”
A liberális elődök és kortársak gondolatait jórészt ötvöző és csak kevéssé meghaladó gondolkodó mai népszerűségét garantálhatja, hogy a globalizáció ellenségei és támogatói egyaránt hivatkozhatnak tanaira. Mill egyik alaptétele, hogy a felvilágosult társadalmakban a véleményszabadságot már nem az egyházi kiközösítés vagy az állam túlhatalma fenyegeti a leginkább, hanem a közvélemény uniformizálódása. Ugyanakkor úgy véli: az egyéni szabadságjogok egyetemesek, így az államok jól teszik, ha a fennhatóságuk alatt álló nemzetiségeket asszimilálják, amennyiben ezzel magasabb szabadságszintre emelik őket. Éppen ezért nem talált kivetnivalót abban, hogy a liberális Anglia ellenőrzése alatt tartja a „bigott katolikus” íreket, vagy hogy a felvilágosodottan abszolutista Ausztria más – szerinte kevésbé fejlett – közép-európai nemzetek felett uralkodik. Ugyanakkor a női egyenjogúsítás egyik korai harcosa volt, és – a korszakban meglehetősen szokatlan módon – a gyereknevelésben is a logikus érvelést propagálta a nádpálca helyett.
SCHWEITZER ANDRÁS
