Forrás: Magyar Rádió

Az Amnesty International szerint Magyarországon tavaly folytatódtak a romák és egyéb kisebbségek elleni rasszista indíttatású támadások.

Még hivatalos részről is elismerték, hogy erősödött a roma gyerekek iskolai szegregációja – áll a legnagyobb emberi jogi szervezetének Londonban kiadott éves jelentésében. A szervezet szerint a rasszista támadások és egyéb, fajüldöző indíttatású bűncselekmények a roma lakosság mellett a zsidó közösség ellen is folytatódtak.

A nagyhatalmakról szóló fejezetben a jelentés úgy fogalmaz: a terror ellen meghirdetett háború jegyében tavaly is súlyos emberi jogsértéseket követtek el a világ vezető hatalmai és szövetségesei.

MR

Comments are closed.