Forrás: MNO

2006. május 19. 15:00

MNO

Elhunyt az izraeli Munkapárt alapító tagja. Jichák Ben Aharont 99 éves korában érte a halál.

A kibucmozgalom egyik vezető tagja 1928-ban vándorolt be Bukovinából az akkori – brit mandátum alá tartozó – Palesztina területére – írta pénteken a Háárec izraeli napilap. A második világháború alatt a brit hadsereg tagjaként német hadifogságba esett Görögországban.

Ben Aharon a modern kori Izraelt alapító generáció tagja volt, a Munkapárt alapítóinak sorába tartozott, egyúttal a kibuc mozgalom egyik vezető ideológusa volt. Számos alkalommal viselt kormányzati tisztséget.

A politikai pályától 1977-ben vonult vissza, amikor a jobboldali Likud győzelme véget vetett a 29 éves munkapárti kormányzásnak. Ehhez a belpolitikai fordulathoz kötődik gyakran idézett mondása, miszerint: „Ha ez a nép akarata, akkor le kell váltani a népet”. Visszavonulása után is gyakran hallatta a hangját különböző közéleti témákkal kapcsolatban. 1995-ben a nagy elismerésnek számító Izrael-díjjal tüntették ki.

Haaretz

Comments are closed.