Forrás: Hírtv

Soá napja címmel készítik azt a dokumentumfilm-sorozatot, amelynek célja a holokauszt megismertetése, az általános és középiskolai korosztállyal való megértetése – mondta a sorozat projektgazdája pénteken a Nógrád megyei epizód bemutatásán, Salgótarjánban.

Olti Ferenc, a Veszprémi Egyetem rektorhelyettese a koncepciót úgy fogalmazta meg: Magyarország minden megyéjére, és Budapestre is készüljön el olyan film, ami nem vitatható, nem letagadható, és az iskolás gyerekek számára is befogadható. A hivatalosan is oktatóanyaggá minősített filmeket valamennyi középiskolába, és az érdeklődő általános iskolákba juttatják majd el. Veszprém, Vas és Tolna megye dokumentumfilmje után negyedikként a nógrádi készült el.

Bárány László, a film rendezője a bemutatón úgy fogalmazott: „a nácizmus intim megnyilvánulásait” akarják bemutatni, arra világítva rá, hogyan formált át a fasizmus egy helyi közösséget. Hozzátette: minden olyan információt szeretnének megadni a filmekben, amelyekre feltétlenül szüksége van egy iskolásnak, így nagyon régi előzményként a középkori antijudeizmust is felelevenítik.

(forrás: Magyar Rádió)

(www.edupress.hu)

Comments are closed.