Forrás: Híradó

A palesztin elnök a zsidó állam ellen támadások megszüntetésére szólított fel

Az ENSZ 1947. november 29-én az egykori brit mandátum Palesztinát egy zsidó és egy arab államra osztotta, 1948. május 14-én egyoldalúan kikiáltották Izrael Államot. Másnap a határozatot el nem ismerő arab államok támadást indítottak Izrael ellen, amely – akárcsak az évtizedek során vívott további négy arab-izraeli háború során – győztesen és területét megnövelve került ki a harcokból.

A tárgyalóasztalhoz való visszatérésre szólította fel hétfőn Izraelt Mahmúd Abbász.

A palesztin elnök beszédében megemlékezett Izrael Állam megalakulásáról. Sürgette, hogy a Gázai övezet palesztin fegyveresei szüntessék be az Izrael elleni rakétatámadásokat. Hangoztatta: az erőszak arra bátorítja Izraelt, hogy fokozza katonai tevékenységét, és folytassa egyoldalú tervének megvalósítását, amelynek célja határokat előírni a palesztinoknak.

„Azt mondom szomszédainknak, az izraelieknek: igazságos és tartós békét szeretnénk velük, jobb jövőt gyermekeinknek és az övéiknek. Legyen ez az év a béke éve” – tette hozzá Abbász a hírügynökségekhez előzetesen eljutott szöveg szerint.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.