Egyenjogúsítanák a nőket a Korán tanításait modernizálni kívánó muszlim hitszónokok. Mélyreható reformok megfogalmazásáig csak kevesen jutnak el, igaz, megvalósításukra úgysem lenne esély.
„Allah szeret téged, és megbocsát neked!” – prédikálja Amr Khaled, egyiptomi muszlim „televangelista”, aki az Ikra nevű szaúdi vallásos tévécsatornán hinti rendszeresen a Korán igéit sok millió nézőnek, nem véletlen, hogy a 39 éves Khaledet sokan az iszlám Billy Grahamjének tekintik. Afféle self-made prédikátorként (csupán könyvelői diplomája van) kedvére szemelget a szunnita, a síita és a vahabita irányzatok számára szimpatikus tanításaiból, s elegáns európai zakókban a tévékamerák elé állva Isten irgalmáról, megbocsátásáról és a jókedvű, sikeres vallásos életről szónokol. No meg a világ – szerinte – „első igazi menedzserének”, Mohamed prófétának nemes tetteiről. A Korán hagyományos értelmezését valló Khaled modernül konzervatív: azt tekinti küldetésének, hogy az iszlám szigorától megrettent urbánus fiatalokat visszatérítse egy érzelmekben gazdag, személyes Istent a középpontba állító muszlim hithez. Sikere pillanatnyilag töretlen, internetes honlapja ma már a világ harmadik leglátogatottabb arab nyelvű szájtja.
Nála sokkal messzebb menne a nők radikális egyenjogúsítását a zászlajára tűző Hasszán al-Turábí szudáni ellenzéki politikus és vallásjogtudó. Nemrégiben Az asszonyok szerepe az igazságos kormányzásban című kartúmi előadásában például úgy vélte: a muszlim nők szabadon férjhez mehetnének keresztény, de akár még zsidó férfiakhoz is, sőt nők is vezethetnék a pénteki imaalkalmat, mi több, bárki szabadon ihatna alkoholt is, mivel a szesztilalom – legalábbis szerinte – purista elhajlás csupán. Elképzelései sokkolóan hatottak, mivel teljesen szembemennek a hagyományos muszlim felfogással, amely jelenleg tiltja, hogy nők más hitűekhez menjenek férjhez; a keresztény vagy zsidó vőlegénynek a boldogító igen előtt fel kell vennie az iszlámot. A fundamentalisták számára istenkáromlással felérő változtatásra Turábí szerint azért lenne szükség, mivel a vegyes házasságot tiltó vallási rendelet a másfél ezer évvel ezelőtti háborús időkben született, ezért mára érvényét vesztette. A nők imavezetői szerepe bevezetésének megokolásakor már sokkal óvatosabb, és a szent hagyományhoz visszanyúlva arra hivatkozik, hogy egyszer Mohamed is megengedte az imavezetést egy, a vallásban különösen járatos nőnek.
Szudáni konzervatív jogtudók természetesen sietve elhatárolódtak Turábí kijelentéseitől, és többen felvetették, eretnekség miatt bíróság elé kellene állítani az ellenzéki politikust. Azt a vádat ugyanakkor megalapozatlannak tartja Maróth Miklós orientalista, hogy Turábí pusztán a női választók kegyeinek elnyerése végett kívánna több jogot a gyengébb nem képviselőinek – főleg hogy Maróth szerint a liberális javaslatok jelenleg inkább voksvesztéssel, mintsem -szerzéssel járhatnak. Azért is érik kritikák a reformot propagáló hitszónokokat, mivel nyugati politikusok és szervezetek előszeretettel támogatják és idézik őket, rögtön kiváltva az ilyenkor szokásos reakciókat a fundamentalistákból: a liberális gondolkodók nyilván az iszlám romlására törő cionista ügynökök.
Kisebb-nagyobb sikereket azért máris elkönyvelhetnek a mérsékelt muszlimok. A több mint nyolcvan éve teljesen szekularizált Törökország mellett nemrégiben például Marokkóban is kiharcolták a kvázifeminista mozgalmak, hogy a jogtudók által az eredeti forrásokból 21. századira modernizált vallási alapú törvénykezés, a saría családjogi fejezete (úgymond a Korán szellemében átírva) teljes jogegyenlőséget biztosítson a nőknek. Simon Róbert orientalista, a Korán magyar fordítója szerint ugyanakkor ez még nem sokat jelent, mivel Egyiptomban előfordult, hogy egyes, korábban finomított törvényeket „visszaiszlámosítottak”.
Vannak persze, akik az iszlám felszínes kozmetikázásánál mélyebb reformokat látnának szívesen. Két évvel ezelőtt a kairói Piramis Szállodában mintegy két tucat muszlim jogtudó és gondolkodó vitatta meg a vallási reform lehetőségeit. Szajjád al-din Ibrahim kairói szociológiaprofesszor beszédében a klasszikus muszlim liberális gondolkodók elképzeléseit felmelegítve úgy fogalmazott: „Nyitva kell hagyni a Korán értelmezésének kapuját, s ily módon intellektuális dzsihádot kell folytatni azért, hogy az az ítélet napjáig nyitva is maradjon, mert csak így lehet megvédeni a gondolkodás szabadságát.” Ezzel az iszlám legfontosabb kérdését érintette: ha ugyanis az idzstihád, vagyis a Korán értelmezése kikerülne az évezreddel ezelőtti magyarázatok fogságából, azzal megnyílhatna az út olyan, ma még szélsőségesnek számító gondolatok előtt is, mint az egyház és az állam a Korán alapján történő szétválasztása vagy az erőszak totális elutasítása.
Nem véletlenül kelt ki annyira magából ezek hallatán a kairói al-Azhar Egyetem dékánja, az 1 milliárd szunnita hívő spirituális vezetőjének tekintett al-Tantáví sejk is, aki – jóllehet többnyire a mérsékeltek közé szokták sorolni – rögtön a prófétai hagyomány elleni lázítással vádolta a másként gondolkodó konferenciázókat. Maróth Miklós akadémikus sem számított másra, mivel a muszlimok a Koránra és annak hagyományos értelmezésére isteni, vagyis megmásíthatatlan törvényként tekintenek.
Reformgondolatok persze korántsem csak manapság születnek. Egy Alí Abdar-Rázik nevű vallásjogtudó már 1925-ben azt állította Kairóban publikált tanulmányában, hogy az iszlám kizárólagosan vallás, és nem politikai rendszer, ezért tartotta már akkor aktuálisnak az állam és az egyház szétválasztását. Nézete szerint Mohamed küldetése csupán vallási volt, tévedés tehát, hogy a Koránban előírná a politikai hatalom formáját, mivel annak megválasztását a próféta teljes egészében az emberekre bízta. Szentségtörő elképzelései ellenére az egyébként perbe fogott Abdar-Rázik azért úszhatta meg minden különösebb retorzió nélkül, mivel testvére volt a szunnita vallási vezetőnek, az aktuális nagymuftinak. Mai követőjeként tartják számon az iráni Abdul Karim Szorust, akit az iszlám Luther Mártonjaként is emlegetnek. Nézetei valóban radikálisak, hiszen úgy véli: a vallásos kegyességet jobban óvja a világi demokrácia, mint az állam által erőszakolt teokrácia. Nem véletlen, hogy számos vallástudó vallási rendelettel, fatvával tiltotta meg, hogy Szorus tanításait az igazhitűek hallgassák.
Az egyes kérdésekben újítani vágyó reformerek liberalizmusa sokszor igencsak relatív. A Koránt a nőkkel kapcsolatos törvények terén átírni szándékozó, egyesek által újabban vallási megújítóként ünnepelt szudáni Turábí más kérdésekben korántsem megengedő, a kortárs iszlámizmus egyik vezető ideológusa, akit időnként a terrorizmus fekete pápájaként is emlegetnek. Állítólag jó kapcsolatokat ápolt Oszama bin Ladennel, és javasolta Mahmud Muhammad Taha valóban liberális, a saría és a társadalom modernizálását célul kitűző muszlim gondolkodó, a Szudáni Republikánus Párt alapítójának 1985-ös kivégzését, aki akkoriban hasonló nézeteket (is) hirdetett, mint manapság Turábí.
IZSÁK NORBERT
