Megismételte kedden az izraeli rádióban az előző nap a tévében elhangzott, Iránnak címzett fenyegető szavait Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes.
„Csak azt mondtam, legyenek óvatosak a fenyegetőzéssel, (mert) akik fenyegetnek, maguk is megfenyegettetnek” – jelentette ki a 82 éves politikus kedden az izraeli közrádióban, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök közelmúltbeli kijelentésére utalva, miszerint Izraelt le kell törölni a térképről. „Azt mondtam, hogy akik megsemmisítéssel fenyegetőznek, azt kockáztatják, hogy maguk semmisülnek meg” – fűzte hozzá, gyakorlatilag szóról szóra megismételve előző nap a közszolgálati televízióban elhangzott nyilatkozatát.
Az izraeli katonai hírszerzés Iránnal foglalkozó részlegének egykori vezetője a rádióban annak a véleményének adott hangot, hogy az izraeli kormányfő-helyettes többszöri fenyegetése nem lehet véletlen. Simon Bojarszki nyugalmazott ezredes szerint Peresz szavainak szándéka az elrettentés, a nyilatkozat egyszersmind „burkolt figyelmeztetés Teheránnak, hogy neki is van sebezhető pontja”.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden ül össze, hogy megvitassa a perzsa állam vitatott atomprogramjának ügyét. A Nyugat azt gyanítja, hogy Irán polgári célúnak mondott programja csak álca, s az iszlám köztársaság vezetése valójában atomfegyverre igyekszik szert tenni.
Izrael 1981-ben légicsapást intézett egy készülőfélben lévő iraki atomreaktor ellen. Szakértők szerint hasonló célzott bombatámadás Irán ellen nem megvalósítható, mert a perzsa atomipari létesítményeket szándékosan szétszórták a három Franciaország méretű közép-keleti állam területén, ráadásul némelyiket mélyen a földfelszín alatt építették ki.
MTI

