Forrás: Híradó

Az államtitkár szerint a dahabi terrortámadás nyomán semmilyen jel nem utal arra, hogy Magyarország fenyegetettsége növekedett volna

Mivel évente egyre többen látogatnak olyan országokba, ahol gyakoriak a terrorista akciók, fel kell hívni az állampolgárok figyelmét arra, hogy mérlegeljék a kockázatokat is. Erről a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár beszélt az egyiptomi dahabi terrortámadások kapcsán.

A nagyításhoz kattintson a képre

Tóth András megerősítette: a terrortámadás nyomán semmilyen jel nem utal arra, hogy Magyarország terrorfenyegetettsége növekedett volna. Ugyanakkor hozzátette: Magyarországról évente egyre több ember látogat el szervezetten vagy egyénileg olyan országokba, ahol gyakoriak a terrorista akciók – Egyiptomba mintegy 50 ezren -, ezért nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy idejekorán felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy utazási terveik elkészítésénél mérlegeljék a kockázatokat is. Megjegyezte: ezt tette most a hétfői dahabi merénylet után is a Külügyminisztérium.

„Akik mégis elindulnak ilyen országokba, azokat tájékoztatnunk kell arról, hogy milyen magatartást kell tanúsítaniuk, ha bizonyos gyanús jeleket észlelnek vagy hogy mit tanácsos elkerülniük utazásuk idején” – mondta.

Példaként említette: a turistáknak számot kell vetniük azzal, hogy bizonyos országokban melyek a terroristák kedvelt célpontjai. Az is valószínű, hogy annak, aki a kockázatok ellenére is kitart a utazása mellett, annak célszerű együtt maradnia a csoporttal. A turistacsoportok vezetői ugyanis a helyi viszonyok ismeretében többet tudnak tenni a kockázatok elkerülésére.

„Semmiképp sem ajánlatos ismeretlen személyek magánprogramra vonatkozó ajánlatát elfogadni.

Az államtitkár a terrortámadások elkövetőiről elmondta: az egyiptomi hatóságok nagy erőkkel keresik az elkövetőket és több embert már őrizetbe is vettek.

„Egyelőre arra a következtetésre jutottak, hogy a hétfői terrorista akció, amelynek eddig 18 halottja és 85 sebesültje van, nagyon is hasonló a Sínai-félszigeten az elmúlt másfél évben végrehajtott bombamerényletekhez. Ez utal arra, hogy az elkövetéssel gyanúsítható kör is hasonló” – tette hozzá.

Tóth András szerint az egyiptomi nyilatkozatok valószínűsítik, hogy olyan beduin törzsek gyanúsíthatók a terrorakciókkal, amelyek kapcsolatot tartanak az al-Kaidával és vélhetően pénzt, fegyvereket és robbanóanyagot is kaphatnak ettől a szervezettől.

„Több jel mutat emellett arra is, hogy a merénylők kapcsolatban állhattak olyan muszlim fundamentalista szervezetekkel, amelyeknek célja az egyiptomi rendszer megdöntése és olyan állam létrehozása, amely szemben áll az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és mindenekelőtt Izraellel” – fogalmazott.

Hétfő óta újabb merényletek voltak a térségben, így a Sínai-félsziget északi részén” – mondta az államtitkár.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.