Forrás: Híradó

A norvég kormányfő hangsúlyozta, hogy a Hamász-kormány ebből az összegből közvetlenül semmit sem kap

Húszmillió dolláros humanitárius segélycsomagot ígért a palesztinoknak éves támogatási keretéből szerdán Norvégia, de hangsúlyozta, hogy a Hamász-kormány ebből az összegből közvetlenül semmit sem kap.

Norvégia meg fogja keresni annak módját, hogy a pénzt a palesztin néphez juttassa el az ENSZ-en vagy norvég civil szervezeteken keresztül – jelentette ki Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök Mahmúd Abbász palesztin elnökkel közösen tartott oslói sajtóértekezletén.

„Az (Abbász) elnökkel folytatott eszmecserén hozzáláttunk néhány program áttekintéséhez, amelyeket Norvégia fog finanszírozni mintegy 20 millió dollár értékben az egészségügy, az oktatás és az energiatermelés területén” – mondta a norvég kormányfő.

„Áttekintettük még a Palesztin Hatóság elnökével hivatala lehetséges szerepét abban, hogy a humanitárius segélyeket és más támogatásokat a közvetlenül az irányítása alatt álló szervezetekhez irányíthassuk” – tette hozzá.

„Folytatni fogjuk a palesztin nép segélyezését az ENSZ-en és norvég nem kormányzati szervezeteken keresztül” – szögezte le a norvég miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a palesztinoknak nyújtott pénzügyi támogatás nagysága 2006-ban el fogja érni a tavalyi szintet, „sőt még többet” is. A palesztinoknak folyósított norvég segély összességében mintegy 79 millió dollárra rúgott 2005-ben.

Stoltenberg a továbbiakban közölte, hogy Norvégia „közvetlenül támogatni fogja Abbász elnök hivatalát”. Jonas Gahr Store norvég külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy ez a segély, amelynek összegét nem hozták nyilvánosságra, a palesztin elnöki hivatal „folyó kiadásaihoz” fog hozzájárulni.

A palesztin elnök és küldöttsége kedd este érkezett 24 órás látogatásra Oslóba, egyhetes európai körútja második állomására. A Nobel Intézetben elhangzott beszédében Abbász nemzetközi konferencia azonnali összehívását szorgalmazta az izraeli-palesztin konfliktus megoldására, hozzátéve, hogy a konferencia keretében közvetlen tárgyalások kezdődhetnének a két fél között.

AP/AFP/MTI/hirado.hu

Comments are closed.