„Segítenünk kell szövetségeseinket, hogy a körülöttünk lévő országokban ők juthassanak hatalomra” – szögezi le Szergej Markov orosz politológus. A magát a Putyin csapata tagjaként meghatározó, 48 éves elemző elutasítja a vádakat, melyek szerint azt szajkózná, amit a Kreml mond. „Inkább abban bízom – fogalmazott az interjú fölvétele után -, hogy amit ma én mondok, azt holnap az elnök.”
HVG: Oroszország visszatérőben van a világpolitika színterére, városai gyorsan fejlődnek, látványosan nő az életszínvonal. Mindez csupán annak köszönhető, hogy alaposan megnőtt a kőolaj és a földgáz ára, s ezáltal Moszkva nemzetközi súlya?
Sz. M.: Az olajár sokat számít, de más tényezők még többet. A föllendülés egyik oka, hogy – amint Bush elnök azt mondta Iránnak, hogy nem rendelkezhet atombombával – Putyin közölte az orosz oligarchákkal, fel kell adniuk a maguk politikai atombombáit, mi több, kicsavarta ezeket a kezükből. Hogy mik ezek? Az országos tévécsatornák, amelyek visszakerültek a Kreml ellenőrzése alá. A magánkézben lévő biztonsági szolgálatok, amelyek nagyságrendekkel kisebbé váltak. Lényeges, hogy az utóbbi években államosították azokat a szektorokat, amelyek valami bevételt hozhatnak a büdzsének. Az orosz állam egyelőre ugyanis képtelen beszedni az adókat, de képes olyan helyekről bevételhez jutni, mint az olaj- és gázszektor, az arany-, a gyémánt- és a nikkelbányászat. A legeslegfontosabb viszont az, hogy Vlagyimir Putyin államfő valóban akarja az orosz államiság újjáélesztését. Első lépésként visszafoglalta az ország ellenségeinek kezén lévő észak-kaukázusi területeket. Ezek az emberek valóban ellenségek voltak: a Csecsenföldön harcoló arab zsoldosok vagy Baszajev szakadár vezér emberei többször is közölték, az a céljuk, hogy az egész térséget – Dél-Oroszországgal együtt – elszakítsák Oroszországtól, és összefüggő kalifátust hozzanak létre. Ez a probléma teljes mértékben megoldódott…
HVG: Úgy gondolja? Csecsenföldön valóban megritkultak, de a szomszédos Dagesztánban egymást érik a véres merényletek, és a csecsen szakadárok vezetői a minap ismét megerősítették: nem mondanak le Csecsenföld függetlenségéről.
Sz. M.: Oroszország területi egysége már nincs veszélyben, és a hadsereg is kivonult már Csecsenföldről. Igaz, a térségben szörnyű méreteket ölt a korrupció és a bűnözés, megsértik az emberi jogokat, és a valóságos hatalommal rendelkező helyi vezető, Ramzan Kadirov miniszterelnök nem mindenben engedelmeskedik Moszkvának.
HVG: Putyin a minap bejelentette, hogy támogatja a palesztin kormány vezető erejét adó Hamász szervezetet, amelytől nemcsak Izrael, hanem az Európai Unió is pénzeket vont meg. Moszkva közben Üzbegisztánban „visszafoglalta” a Szovjetunió felbomlása után amerikai használatba került támaszpontjait, s a hírek szerint ugyanerre készül Kirgizisztánban. Mi a stratégia e mögött?
Sz. M.: Moszkva csak reagál a világban végbemenő folyamatokra, nem vagyunk még igazán aktívak. Egyelőre csak Putyinnak van külpolitikája, melynek legfontosabb eleme az ország függetlenségének fönntartása. Ez hatalmas változás, hiszen elődje, Jelcin feladta, a külföld kezére adta Oroszország szuverenitását. Putyin az Oroszország és a Nyugat közötti szövetség elkötelezett híve, különösen fontosnak tartja az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok fejlesztését. A közelmúltban hosszan beszélgettem erről az elnökkel, aki azt mondta: hiába akarjuk mi megteremteni a Moszkva és a Nyugat közötti stratégiai szövetséget, ha külföldön még mindig sokan ellenségként tekintenek Oroszországra, és igyekeznek megakadályozni a volt szovjet tagállamokkal való együttműködést.
HVG: Ilyen alapon üzleti együttműködésnek hívhatná azt is, ahogy a Gazprom nevű orosz mamutcég be akarja kebelezni a legnagyobb brit közműszolgáltatót, a British Gast. Mennyire kell félni a briteknek, illetve az EU-nak ettől és a hasonló ajánlatoktól?
Sz. M.: Az Európai Uniónak inkább attól kell tartania, ami a Közel-Keleten zajlik. A Gazprom teljes mértékben megbízható partner, amely mindazonáltal a jövőben is keményen harcolni fog üzleti érdekei érvényesítéséért, és alkalomadtán igénybe fogja venni az orosz kormány segítségét is, ahogy Washington is támogatja az amerikai Boeing repülőgépgyárat. A Gazprommal kapcsolatos nyugati félelmek alaptalanok.
Az interjú második része
HVG: Ukrajnának már volt alkalma megtapasztalni, milyen az, ha Moszkva politikai nyomás gyakorlására használja a gázszállítások kérdését.
Sz. M.: Nem volt szó arról, hogy meg akartuk volna büntetni Juscsenko elnököt, hiszen sokáig amúgy sem lehetett volna fenntartani, hogy Ukrajna ezer köbméterenként 50, Németország pedig 250 dollárt fizessen. Éppen ő segített nekünk azzal, hogy közölte: köp Oroszországra, és csak az EU érdekli. Ukrajna akkor számíthat ismét kedvezményekre, ha gazdasági szövetségre lép Oroszországgal. Egyébként Oroszország a többi volt tagköztársasággal szemben is megemelte a gáz árát, s ezzel kapcsolatban grúz kollégák megkérdezték tőlem: érdekelt-e Moszkva abban, hogy Grúzia gazdag, szuverén állam legyen, és helyreállítsa területi egységét? Azt mondtam: „Ha Grúzia baráti ország, akkor igen. De minek nekünk egy gazdag, ellenséges Grúzia?”
HVG: Amerikai szervezetek az utóbbi másfél évtizedben jó néhány volt szovjet köztársaságban támogattak Moszkva-ellenes mozgolódásokat. Ezek közül egy-kettőt siker koronázott. Milyen tanulságokat vontak le ebből?
Sz. M.: Külpolitikánk átalakításában példát kellene vennünk az amerikaiakról. Az ukrajnai forradalom is egy hatalmas befektetés volt nekik. Tudom, hogy akik az utcára vonultak, egy fillért sem kaptak, ők a szabadságért és a demokrácia megteremtéséért tették, amit tettek. De a szervezők éveken át fizetést húztak külföldi szervezetektől, és valakinek azt is pénzelni kellett, hogy a tüntetők ételt és téli ruhát kaptak. Én nem vagyok az ukrajnaihoz hasonló forradalmak ellen, de azt akarom, hogy az ilyen forradalmakat ne az amerikaiak, hanem az oroszok segítsék. Segítenünk kell szövetségeseinket, hogy a körülöttünk lévő országokban ők juthassanak hatalomra.
HVG: Nem kezdhetnék rögtön Belarusszal? Megbuktathatnák Európa utolsó vérbeli diktátorát, Alekszandr Lukasenkót, s a helyére ültetnék valamelyik – egy parányit demokratikusabban gondolkodó – barátjukat.
Sz. M.: Oroszország szeretne Belarusszal egy államban egyesülni. Írjunk hát ki népszavazást a két ország újraegyesítéséről! Számtalanszor kiderült már, hogy a beloruszok az Oroszországgal való szövetség megteremtését akarják.
HVG: Nyugaton politikai koncepciós perként fogták föl a Hodorkovszkij olajmágnás elleni eljárást, helytelenítik az orosz sajtó megrendszabályozását, s egyre inkább puha diktatúraként, semmint demokráciaként emlegetik Oroszországot. Igazuk van?
Sz. M.: Meggyőződésem, hogy le kellett győzni a Jukoszt, és meg kellett akadályozni, hogy Hodorkovszkij politikai hatalomhoz jusson, ám hiba volt őt nyolc évre rács mögé küldeni, és nagyon rossz képet közvetítenek rólunk az őt a börtönben ért fizikai támadások is. Hodorkovszkij politikai ellenfél volt, nem bűnözőként kell bánni vele. És persze plurálissá kellene tenni az országos tévécsatornákat, több megszólalási lehetőséget kellene adni az ellenzéknek, vissza kellene állítani a tartományi kormányzók választhatóságát. Javítani kellene a civil szervezetek helyzetén, amelyek ma majdnem annyi adót fizetnek, mint az üzleti vállalkozások. Ha ezt megcsináljuk, kifogjuk a szelet az oroszellenes külföldi csoportok vitorlájából.
HVG: Moszkvában egyre többen szorgalmazzák – a stabilitás fenntartásának fontosságára hivatkozva -, hogy Putyin elnök 2008 után is maradjon hivatalban. Mit gondol erről ön, a tanácsadója?
Sz. M.: Putyinnak nem szabad maradnia, hiszen a törvény szerint két mandátumot tevékenykedhet elnökként. A stabilitás megteremtése a putyini időszak eredménye. De a stabilitás nem azt jelenti, hogy egy ember megváltoztatja az alkotmányt, hanem azt, ha betartják az alaptörvényt. Putyin csak akkor maradhat hatalmon, ha valamiféle súlyos válság alakul ki: például ha Amerika megtámadja Iránt, és a háború következtében hordónként 200 dollárra ugrik az olajár, Szaúd-Arábiában és Pakisztánban pedig iszlám szélsőségesek jutnak hatalomra. Ha ilyen események nem következnek be, olyasvalaki léphet Putyin örökébe, aki megőrzi a liberálisok és a titkosszolgálatiak, a „csekisták” közötti koalíciót, melyben a liberálisok Oroszország világgazdasági integrációjáért, a csekisták pedig az állam szuverenitásának megőrzéséért felelősek. Putyin nem fog eltűnni: elképzelhető, hogy ő lesz az államfőt jelölő Egyesült Oroszország (JeR) párt vezetője vagy a miniszterelnököt adó JeR parlamenti frakciójának az első embere, illetve az esetleg az oroszországi olaj- és gázkitermelés irányítására létrehozandó „klub” vezetője. A legfontosabb kérdés az, hogy Putyin valamennyi hatalmát átadja-e az új államfőnek, vagy létrejön egy konzultatív testület, amelynek tagja lesz ő is, utóda is, valamint még néhány ember.
NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA
