Forrás: Híradó

A kedden felbocsátandó kémműhold akár 70 centiméteres tárgyakat is képes észlelni és megfigyelni a világűrből

Izrael az iráni nukleáris programot kémlelő műholdat bocsát fel kedden Szibériából – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli napilap.

Az Eros B műhold a 2000 decemberében felbocsátott társával együtt a rendszeresen arab területek fölött átrepülő Ofek 5 izraeli kémműhold tevékenységét segíti majd elő – írta a napilap, amely szerint Izrael egy további műhold fellövését is tervezi. Ez utóbbi szélsőséges időjárási körülmények között és sötétben is képes lesz a kijelölt objektumok megfigyelésére.

Elődjéhez hasonlóan az Eros B-t is az orosz Távol-Keletről bocsátják fel, orosz rakétatechnika segítségével. A műhold közel 500 kilométeres magasságban kering majd, és majd minden 95. percben körberepüli a földet. A 350 kilogrammos Eros B az izraeli űrkutatás által kifejlesztett, kicsi és könnyű műholdak közé tarozik.

Az Eros B műhold akár 70 centiméteres tárgyakat is képes észlelni és megfigyelni a világűrből. Ez a felbontás lehetővé teszi Izrael számára, hogy információkat szerezzen az iráni nukleáris programról és a zsidó államot is elérni képes, nagy hatótávolságú rakétákról – erősítette meg a védelmi minisztérium névtelenséget kérő illetékese.

„A műhold legfontosabb tulajdonsága a fotózási képessége és a felbontása. A műhold igen nagy felbontású képeket készít és az (állami) Israel Aircraft Industries cég nagy tapasztalattal rendelkezik a kapott információk feldolgozásában” – tette hozzá az illetékes.

AP/Reuters/MTI/hirado.hu

Comments are closed.