Vívók hazaérkezése – Brazil labdarúgók Budapesten – Az egyiptomi követ átadja megbízólevelét – Bulganyin és Hruscsov Angliában – Czapik érsek temetése
Vívók hazaérkezése
„Hazaérkeztek Budapestre a luxemburgi ifjúsági vívóbajnokságon kitűnően szerepelt fiatal vívóink. Új világbajnokaink: Mendelényi Tamás a kardvívás, Rejtő Ildikó a női tőrvívás és Fülöp Mihály a férfi tőrvívás ifjúsági világbajnoka.”
Fülöp MihályRejtő IldikóMendelényi Tamás
Rejtő Ildikó olimpiai aranyérmes vívó: – „Rokonok, ismerősök, persze elsősorban szüleim, testvéreim, kollégáim vártak. Tényleg komoly üdvözlésben volt részünk. Nem csak engem fogadtak, rajtam kívül Fülöp Mihályt és Mendelényi Tamást is, végül is három aranyérmet hoztunk haza a négyből. Ahogy teltek az évek, apránként értem el eredményeket és 55- ben már indultam a Budapesti Ifjúsági Világbajnokságon, itt már döntőbe is jutottam. Hetedik lettem.
Ez már egy nagy lökést adott nekem a továbbiakban, úgyhogy 56-ra már a felnőttek között is bizonyítottam. A lényeg az, hogy már 56-ra én voltam az elsőszámú versenyző, akit tulajdonképpen beneveztek erre az Ifjúsági Világbajnokságra.Nekem könnyen ment. Jó gyors volt a kezem mindig, gyorsabb, mint a lábam. Ma is biztos, hogyha tőrt vennék a kezembe, ugyanúgy menne. És visszatérve Luxemburgra nagyon érdekes volt, mert amikor meghallottam, hogy Luxemburgban lesz a Veterán Európa Bajnokság – majdnem negyven évre rá – mondtam, ide el kell menni. Ugyanabban a teremben volt, elmentem és megnyertem ezt az Európa Bajnokságot. Jó volt visszagondolni, hogy ugyanitt kezdtem a pályafutásomat és itt is fejeztem be tulajdonképpen.”
Brazil labdarúgók Budapesten
„Egy esős labdarúgó délután a Népstadionban. A Honvéd Kinizsi vegyes csapata a brazíliai Botafogo együttesével mérkőzik. A fekete-fehér mezes botafogoi játékosok kezdenek, de máris a magyar védelemé a labda. Dudás jobbhátvéd teszi előre Budaihoz. A jobbszélső szépen leveszi a labdát, aztán továbbteszi Kocsishoz, Kocsis egyből újra Budai elé tálal, Budai fölnéz, visszafelé gurítja újra Kocsishoz a labdát, Kocsis mesterien fordul ki, aztán tovább gurítja a labdát Bozsikhoz. Bozsik egy csel után adja tovább Puskás elé a labdát, Puskás egyből továbbítja Fenyvesihez. Pazar, pompás támadás, Tichy lő, gól. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy gördült előre ez a magyar támadás. És 1- 0 után ismét a magyar csapat támad. Ott van Puskásnál a labda, meredek szöktetés előre Fenyvesihez. Fenyvesi szélsebesen elhúz a baloldalon, visszafelé gurít, Puskás előre íveli a labdát, Kocsis fölugrik fejelni, gól. Pompás, pazar, micsoda szép magyar jól. 2 – 0 után most a brazil ellentámadást látjuk. Mario balösszekötő azonban elesik, és Dudás könnyedén szerel. Újra Budai, a magyar csapat jobbszélsője kapott labdát, befelé gurítja, ott van Tichynél, de Tichy egyből visszafelé Budai elé a labdát, Budai bead, Tichy lő, gól. És két magyar összeborul a pályán. Micsoda szép gól volt, és a fiúk továbbra is milyen lelkesen küzdenek, ragyogóan játszanak. Fenyvesi ível most befelé, Kocsis lő, gól. Szép gól volt, a kapus csak szomorúan néz a labda után. 4 – 0 az eredmény. Megint Budaié a labda, a jobbszárny ellenállhatatlan ezen a mérkőzésen.Budai most laposan befelé teszi a labdát, Puskás lő, és rezeg az alsó sarok, 5 -0 a félidő eredménye a magyar csapat javára. A második félidőben a brazilok kezdenek jobban, ott a labda Garincs jobbszélsőnél, szépen elhúz a védők mellett, aztán gól ível befelé, de nincs senki, aki befejezze az akciót. Sőt, magyar ellentámadás következik. Fenyvesi balszélső vezeti fel a labdát, udvariasan átengedi Kocsisnak, Kocsis udvariasságból visszaadja, Fenyvesi lő, és a bomba csakúgy kiszakítja a bal felső sarkot. 6 -0 az eredmény. Az utolsó negyedórában Mario lő, és megszerzi a becsületgólt. 6 -1 az eredmény, sőt az utolsó percekben ismét a brazilok támadnak. Megint Garincs a jobbszélső húz el, bead, Carlos lő, gól. A végeredmény 6 -2. A Botafogo szimpatikus csapata szeretettel búcsúzik a budapesti közönségtől.”
Az egyiptomi követ átadja megbízólevelét
„Az Egyiptomi Köztársaság első magyarországi követét Abdel Hamid Nafei Zadeh rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert díszszázad fogadta a Parlament épülete előtt. Az új egyiptomi követ átnyújtotta megbízólevelét Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének, majd beírta nevét az Elnöki Tanács emlékkönyvébe.”
Rostoványi Zsolt történész: – „Az 50-es évek elején gyakran került sor összeütközésekre Egyiptom és Izrael között, illetve Izrael és a szomszédos arab államok között, ami mind a két felet fegyverkezésre késztette. Egyiptom is arra törekedett, hogy minél inkább kiépítse fegyverzetét és eleinte próbált az Egyesült Államoktól és a nyugati országoktól, Britanniától és másoktól beszerezni fegyvereket. Miután azonban elutasításra talált, lehet azt mondani, hogy szinte szükségszerűen fordult a Szovjetunió, Csehszlovákia és Lengyelország felé, ugyanis az Egyesült Államoknak olyan feltételei voltak, hogy Egyiptom szűkítse, vagy szakítsa meg az akkor kibontakozóban lévő kapcsolatait a keleti blokk országaival. Egyiptom erre nem volt hajlandó és hát ezután az Egyesült Államok Egyiptomot egyre inkább úgy kezdte tekinteni, mint amelyik szembefordul az Egyesült Államokkal és a Szovjetunió és a keleti blokk országai felé orientálódik… Egyiptom ettől kezdve nagyon hosszú időn keresztül szoros és nagyon jó kapcsolatban volt Magyarországgal. A legkülönbözőbb területeken alakultak ki együttműködések, a gazdasági kapcsolatok is fellendültek. Az arab országok közül, talán Egyiptommal alakult ki az egyik legszorosabb gazdasági kapcsolata Magyarországnak, és ebben az időben alapozódtak meg ezek a kapcsolatok.”
Bulganyin és Hruscsov Angliában
A Londonban tartózkodó szovjet államférfiak a Mansion House kétszáz éves úgynevezett egyiptomi termében London város tanácsának vendégei voltak. A tiszteletükre rendezett ebéden megjelentek az angol politikai élet vezető személyiségei. A házigazda Sir Seymor Howard főpolgármester helyettes volt. A szívélyes légkörben lefolyt ebéden baráti eszmecserét folytattak.Nagy-Britannia egyik legszebb és legrégibb városába, Oxfordba is ellátogatott Bulganyin és Hruscsov elvtárs. A híres egyetemi város diákjainak népes csoportja fogadta a szovjet vezetőket.Birminghamban, Anglia második legnagyobb városában a Tanácsházára látogattak először, melynek dísztermében háromszáz tanácstag, a pártok képviselői és szakszervezeti vezetők várták a szovjet államférfiakat, majd bejegyezték nevüket a Tanács vendégkönyvébe. A látogatás során megtekintették az angol királyi légierő marhami támaszpontját is. A vendégek tiszteletére az angol pilóták légi bemutatót tartottak. A szovjet államférfiak meglátogatták Derek Raymond tizedest, akinek ötéves kisfia Jen, Bulganyin elvtárs fehér szakállára nézett és megkérdezte: Te vagy a Télapó? A tizedes és felesége meghívására a szovjet vezetők meglátogatták otthonukat is. Londonba visszatérve a Haygate temetőben megkoszorúzták Marx Károly síremlékét, az első szocialista állam vezetői…”
Czapik érsek temetése
„Ezek a felvételek 1954-ben, a Hazafias Népfront kongresszusán készültek. Dr. Czapik Gyula egri érsek többek között ezeket mondotta: …a békének, a megértésnek és hazánk javát, előmozdítását remélem a Hazafias Népfronttól.”
Magyarország katolikus püspöki karának elnöke 68 éves korában elhunyt. A templomi gyászszertartás után az egri érsek holttestét a székesegyház alatt lévő kriptában helyezték örök nyugalomra.”
Szabó Csaba levéltáros, történész: – „1955. december 9-én keletkezett egy államvédelmis operatív terv, amely tulajdonképpen arra az esetre készül fel, hogyha Czapikkal bármi történne, hiszen nagyon beteg, ezt tudják róla, illetve tudják azt is, hogy a püspöki karon belül elszigetelődött Czapik Gyula erre az időre. Elszigetelődött azért is, mert a Népköztársasággal való lojális magatartása, kompromisszumkészsége miatt némelyik püspök fenntartásokkal kezeli Czapikot. Igazából nincsen neki már olyan súlya, mint mondjuk az 1950-es évek elején, amikor még Grősz Józsefet, a letartóztatott Grősz Józsefet váltotta a püspöki kar élén. Olyannyira részletes ez a terv, hogy számolnak azzal is, hogy ezt nem lehet rögtön végrehajtani, nyilván egyből kibújna a szög a zsákból, ha ez úgy történne meg, hogy Grősz Józsefet maholnap kiengedik a házi őrizetből. Ezért még azt is előkészítik, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül a püspöki karnak kell kérni Grősz József házi őrizetének a megszüntetését és az ő egyházi jogaiba való részleges visszahelyezését. De még azt is megtervezik előre, hogy nem fogja azonnal az Állami Egyházügyi Hivatal, illetve a kormány ezt a kérést teljesíteni, hanem csak harmadszorra, vagy negyedszerre, tehát többször kell kérni ezt a püspöki karnak és akkor így kegyet gyakorol a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és végül is kegyelmet ad Grősz Józsefnek…”
Századunk