MTI
Vasárnap újabb üzenet érkezett az afgán határ mentén bujkáló Oszama Bin Ladentől. A terroristavezér szerint a palesztinoknak folyósított segélyek visszafogása a keresztény-cionista összeesküvés tagadhatatlan bizonyítéka. A felvétel eredetiségét még vizsgálják.
A radikális Hamász alkotta palesztin kormány támogatásának megvonása miatt az iszlám elleni keresztes hadjárattal vádolta a Nyugatot, és az ENSZ-erők elleni szudáni harcra buzdította híveit Oszama bin Laden terroristavezér az al-Dzsazíra pánarab televízió által vasárnap sugárzott legújabb üzenetében. A felvétel tartalmát röviddel később már több bírálat is érte: egyebek közt a Hamász radikális palesztin mozgalom is elhatárolódott tőle.
Hosszú háború
Az, hogy a Hamász választási győzelme után a nyugatiak felfüggesztették a palesztinok segélyezését, „megerősíti, hogy háborújuk a keresztesek és a cionisták háborúja az iszlám ellen” – jelentette ki az al-Kaida terrorhálózat vezetője a hangüzenetben. „Felszólítom a szent harcosokat és támogatóikat – különösen Szudánban és az Arab-félszigeten -, hogy készüljenek föl egy hosszú háborúra a nyugati keresztes fosztogatók ellen Szudán nyugati részén. Célunk nem a kartúmi kormány megvédése, hanem az iszlámé, annak földjéé és népéé” – szögezte le bin Laden arra utalva, hogy az ENSZ békefenntartó erőket küld a nyugat-szudáni Dárfúr tartományba a népirtás megakadályozására.
A Dárfúrban tevékenykedő két szudáni ellenállási mozgalom egyike teljes egészében elutasította a nyilatkozatot, különösen a Szudánra vonatkozó részét. Ahmed Huszein, a Mozgalom az Igazságosságért és az Egyenlőségért (JEM) szóvivője kijelentette, hogy az üzenetben foglaltaknak „semmi közük a dárfúri valósághoz”.
A terroristavezér Szudánban élt, mielőtt Kartúm az Egyesült Államok nyomására kiutasította az országból. Bin Laden akkor menekült a tálibok uralta Afganisztánba, a tálibok bukása óta pedig a törzsek uralta afgán-pakisztáni határvidéken húzza meg magát ismeretlen helyen. Azóta több üzenete vált ismertté, a legutóbbi idén január 19-én, szintén az al-Dzsazíra sugárzása révén. Mindazonáltal a mostani hangfelvétel hitelességét még ellenőrizni kell.
Ne vásároljanak
Az al-Kaida vezére felszólította a muzulmánokat, hogy ne vásárolják az Egyesült Államoknak és azoknak az európai országoknak az áruit, amelyek együttérzőek a világbotrányt kiváltó Mohamed-karikatúrákat először közlő Dániával. Követelte továbbá, hogy a rajzok készítőit adják az al-Kaida kezére.
Bin Laden élesen bírálta üzenetében Abdallah szaúdi királyt, amiért az még februárban elítélte a civilizációk összeütközésének gondolatát a Mohamed-karikatúrák ügyében. Az uralkodó akkor – egy szaúd-arábiai kulturális fesztivál arab és muzulmán résztvevőihez szólva – a párbeszéd és a megértés elősegítésére hívta fel a muzulmán értelmiséget, és a civilizációk békés együttélését szorgalmazta.
A palesztin kormányt vezető Hamász szóvivője vasárnap – az üzenet hallatán – azt közölte, hogy szervezetének ideológiája teljesen különbözik az al-Kaidáétól, bár hozzátette, hogy „a palesztin népet érő nemzetközi ostrom” feszültséget teremt az arab és muzulmán világban. „E feszültség természetesen azt a benyomást kelti, hogy van egy nyugati-izraeli szövetség a palesztinok ellen” – folytatta Számi Abu Zuhri szóvivő, megjegyezve, hogy a Hamász érdekelt a Nyugathoz fűződő jó kapcsolatokban.
Raanan Giszin izraeli kormányszóvivő véleménye szerint Oszama bin Laden azért támadja Izraelt, hogy csillapítsa az arab világban növekvő ellenségességet az al-Kaidával szemben. „Amikor Izraelt támadja, az valami olyan dolog, amiben az arab világ egyetérthet – mondta az izraeli szóvivő. – Bírálják őt azért a pusztításért és vérfürdőért, amit a muzulmán nemzetnek okozott. Ezért most más igazolást keres. Az Izraelt érő bírálat politikailag korrektebbül hangzik.”