Brüsszel szerint a palesztin kormányzat által fizetett béreknek mindössze 10 százalékát fedezné a felfüggesztett uniós pénz, és az EU nyújtja a legtöbb adományt
Az Európai Unió tagadta pénteken, hogy főleg az uniós segélyek felfüggesztése sodorta pénzügyi válságba a Hamász vezette palesztin kormányt, Brüsszel szerint a csődhelyzet kialakulásáért sokkal inkább Izrael a felelős.
A Palesztin Hatóság finanszírozásában nem az Európai Bizottság hozzájárulása jelenti a legnagyobb tételt, hiszen a palesztin kormányzat által fizetett béreknek mindössze 10 százalékát fedezi az uniós pénz. Emma Udwin, az Európai Bizottság külügyi biztosának szóvivője kiemelte: igaz, hogy az unió nyújtja a legtöbb adományt, de a Palesztin Hatóság bevételeinek nem ez, hanem az Izrael által átutalt adók a legfőbb forrása.
Az izraeli kormány február közepén döntött úgy, hogy leállítja az adókból befolyó pénzösszegek havi átutalását a Palesztin Hatóságnak, és korlátozza a palesztinok utazási lehetőségeit. Izrael addig havonta mintegy 50 millió dollárt utalt át a palesztinoknak, ami a Palesztin Hatóság költségvetésének mintegy 30 százalékával volt egyenlő. A testület ebből fedezte a mintegy 140 ezer fős hivatalnoki gárda és a 60 ezer rendőr, illetve biztonsági ember fizetését.
Emma Udwin kijelentette, hogy a Palesztin Hatóság pénzügyi nehézségei túlnyomórészt az izraeli-palesztin konfliktusból és az utazási korlátozásokból fakadnak. A palesztin kormányzat kasszájából hiányzó összeg sokkal nagyobb annál, mint amennyit valaha is az EU adófizetőinek pénzéből finanszírozhatnának. „Önmagában a segélyezés nem tudja megoldani ezt a problémát”- mondta.
Az Európai Unió évente összesen mintegy 500 millió euróval a palesztinok legnagyobb pénzügyi támogatója. Az EU külügyminiszteri tanácsa másfél hete hagyta jóvá a korábban közvetlenül a palesztin kormánynak folyósított segélyek felfüggesztését, de humanitárius célú adományait továbbra is átutalja. (Hasonló döntést hozott az Egyesült Államok is.)
Az EU-bizottság évente mintegy 250 millió euró segélyt folyósít a palesztinoknak, s ennek az összegnek majdnem a fele a Palesztin Hatóságon keresztül jutott el az érintettekhez. Emellett az egyes tagállamok is adnak segélyeket, ennek összege további mintegy 250 millió euró. A külügyi tanács döntése összesen 125 millió eurót érint.
A segélyezés felfüggesztésével nyomást próbálnak gyakorolni a radikális iszlámista Hamász mozgalomra, hogy mondjon le az erőszakról, ismerje el Izrael államot és tekintse érvényesnek az eddig megkötött izraeli-palesztin békemegállapodásokat.
AFP/MTI/hirado.hu