Németország hajlandó feladni eddigi álláspontját, és beleegyezik, hogy megnyissák azt a náci levéltárat, amelyben a második világháború idején az összes koncentrációs és kényszermunka-táborban megfordult ember adatai megtalálhatók. A Bad Arolsenben található archívumban 30-50 millió irat lehet, egyesek szerint az összes, abban az időben elpusztított ember neve megtalálható.
Hosszú ideje húzódó vita végére kerülhet pont azzal, hogy Németország közölte, megnyitja a nácik holokauszttal kapcsolatos levéltárát. Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter ezt amerikai látogatásán jelentette be kedden. A dokumentumokban részletes személyes adatok találhatók arról a több mint 17 millió emberről, akiket náci koncentrációs és kényszermunka-táborokba vittek.
Németország egészen mostanáig ellenállt a nemzetközi nyomásnak – az USA, Nagy-Britannia és zsidó csoportok is követelték -, hogy megnyissa a kutatók és a túlélők előtt az egy volt náci laktanyában, Bad Arolsenben található irattárat. Eddig csak a Nemzetközi Vöröskeresztnek volt lehetősége kutatni az anyagokban, amely így kereste meg sok ember második világháború idején eltűnt hozzátartozóját.
A német állam személyiségi jogi aggályok miatt nem akarta elérhetővé tenni a dokumentumokat, azokban ugyanis részletes feljegyzések találhatók a rendszerbe bekerültekről, például tetűvizsgálataik eredményéről, vagy éppen arról, volt-e biztosítási kötvényük. A németek attól tartottak, hogy egyesek jogi eljárást indíthatnak, ha ezek az adatok nyilvánosságra kerülnek. A megnyitással ugyanakkor egészen részletesen fény derülhet az áldozatok sorsára.
A levéltár megnyitását májusban hagyhatják jóvá annak a 11 országnak a küldöttei, amelyek felügyelik a dokumentumok sorsát. A döntést egyhangúlag kell meghozniuk, ha bárki is ellene szavaz, a körülbelül 30-50 milliós irattömeg elérhetetlen marad. Az iratok nyilvánosságát azonban – pontosan a személyiségi jogi aggályok miatt – várhatóan a megnyitás után is korlátozzák majd.
Slomó Aharonson, a jeruzsálemi Héber Egyetem holokauszt-kutatója szerint az archívumban feltehetően minden második világháború idején elpusztított zsidó és nem zsidó ember neve megtalálható.
[origo]