Riadókészültséget rendeltek el a Ben Gurion izraeli repülőtéren kedd reggel, miután az El Al légitársaság egyik repülőgépe műszaki hibára hivatkozva, útját megszakítva visszafordult a légikikötőbe. A fedélzetén több mint száz emberrel Moszkvába tartó gép pilótája azután döntött a visszafordulás mellett, hogy „gyanús zajt” hallott a futómű felől – jelentette az izraeli katonai, illetve a közszolgálati rádió.
A Tel-Aviv melletti repülőtéren mintegy harminc mentő- és tűzoltóautót helyeztek készenlétbe, a hatóságok mindazonáltal arra számítanak, hogy a gép gond nélkül leszáll majd a légikikötőben.