Forrás: Magyar Rádió

Németországi szakértők Európa gazdaságának összeomlására számítanak, de legalábbis arra, hogy hamarosan befagy a gazdasági növekedés. A magyarországi helyzet főként az új kormány első lépéseitől függ, és attól, hogy lesz-e költségvetési revízió.

A nyersolaj árának drágulása miatt már másfél éve megkongatták a vészharangokat Európában, akkor amikor az olaj hordónkénti ára az 50 dollárt súrolta. Most ugyanennek az olajnak hordója 72 dollár, azaz rövid időn belül 40 százalékos volt a drágulás.

A nagy német befektetési bankok elemzői ugyanakkor nem látszanak túlzottan idegesnek, mondván előbb-utóbb stabilizálódik az ár, a mostani rendkívüli, több százalékos drágulás az iráni atomprogrammal és az Iránnal kapcsolatos bizonytalanságokkal, a nagy, olajtermelő hatalom, az afrikai Nigéria belső feszültségeivel, polgárháborús helyzetével és az Izraelben elkövetett újabb merénylettel magyarázható.

Német szakértők azt remélik, hogy amint az elmúlt két évben sem, úgy ezután sem lesz a rendkívül magas olajárnak különösebb hatása az inflációra sem Németországban, sem másutt.

Barcza György, az Ing elemzője szerint Magyarországon a forint helyzete és a benzinár főként az új kormány első intézkedéseitől függ.

– A költségvetés helyzete várhatóan romlik az idén, elég jelentősen, de ez nem meglepő, hiszen minden választási évben így volt eddig kormánytól függetlenül. Várható, hogy a választások után lesznek megszorító lépések, ugyanis valamire szükség van ahhoz, hogy az idei évi költségvetést legalább kordában tartsák. Mi azt mondjuk, hogy még várható némi forintgyengülés, de aztán a második félévben erősödni fog.

Barcza György az euróárfolyam kérdésével folytatta:

-2003 decemberében 270 forint volt a teteje, most 267. Áprilisban a csúcs 269 forint 20 fillér volt. A választásig, ezen a héten már nem hiszem, hogy romlana, akár azt sem tartanám kizártnak, hogy kicsit erősödik, 265 forint környékére, mert úgy tűnik, hogy a nemzetközi környezet kicsit javult. A cseh, és a szlovák korona, valamint a török líra is erősödik egy kicsit.

Amerikából rosszabb hírek jöttek és amikor Amerikából rosszabb hírek jönnek, akkor lassabb lehet a növekedés, és ez nekünk kedvező is lehet, egy kicsit pozitívan is hathat a forintra a héten. Választások után bármilyen kormány is jön, a kérdés, hogy milyen mértékűek lesznek a hiánycsökkentő lépések – tette hozzáBarcza.

Barcza szintén a közel-keleti feszültséggel magyarázza a magas olajárakat. Szerinte még maximum 2-3 forintos növekedés várható a benzin árában, de biztosat jósolni nem lehet, mert nagy a piaci szereplők veszélyérzete.

Zentai Péter (Berlin), Bánkúti Gábor, MR

Comments are closed.