Forrás: Híradó

Az amerikai elnök ugyanakkor hangsúlyoza: diplomáciai úton akarják rávenni a teheráni kormányt atomprogramjának feladására

Minden eshetőség számításba jöhet, még a nukleáris csapás is George Bush amerikai elnök szerint annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyvert fejlesszen ki, az Egyesült Államok azonban továbbra is a nemzetközi diplomáciai erőfeszítésekre összpontosít, hogy rávegyék a teheráni kormány nukleáris ambícióinak a feladására.

Bush elnök kedden a Fehér Ház rózsakertjében beszélt erről újságírók előtt. A kérdésre, hogy Washington tervez-e atomcsapást iráni földalatti nukleáris létesítmények ellen, Bush elnök a szokásos megfogalmazással válaszolt: „Minden opció az asztalon van”, vagyis nem zárta ki egy ilyen döntés lehetőségét.

Hangsúlyozta azonban, hogy az Egyesült Államok diplomáciai úton keresi a megoldást és keményen dolgozik rajta. Kiemelte mindazon országok egységes fellépésének a fontosságát, amelyek felismerték, milyen nagy veszélyt jelentene Irán nukleáris fegyver birtokában. Jelezte, hogy az amerikai diplomaták szorosan együttműködnek a kérdésben brit, francia, német és más kollégáikkal. Bush elnök közölte, hogy Irán ügyét fel fogja vetni Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnöknek is csütörtöki fehér házi találkozójukon.

Kína és Oroszország ellenzi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat hozzon Irán ellen, amely a múlt héten először állított elő dúsított uránt és a jövőben az urándúsítást ipari méretűre akarja kibővíteni – teheráni állítások szerint békés célú energiatermelés céljára. Az Egyesült Államok és európai szövetségesei szerint Irán valójában atomfegyver kifejlesztésén mesterkedik. Az amerikai kormány szerint a BT-nek határozott választ kell adnia Teheránnak azért, hogy semmibe veszi a nemzetközi közösség követeléseit.

Bush elnök más kérdésekre válaszolva határozottan elítélte a hétfői tel-avivi terrorista merényletet. Az elnök visszafogottságra buzdította Izraelt, a palesztinokat pedig – mindazokat, akik szeretik a békét – arra szólította fel, hogy álljanak a sarkukra és utasítsák el az „igazságtalan és szükségtelen” erőszakot.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.