A világ népei, kulturái és vallásai közötti békés együttélésre hívott fel XVI. Benedek pápa a Szent Péter székesegyház középső erkélyéről a húsvétvasárnapi mise utáni elmondott „Urbi et Orbi” üzenetében.
2006.04.16 14:47 MTI
A katolikus egyházfőt közel százezren hallgattak a vatikáni Szent Péter téren. A hatvanöt ország 102 televíziója által közvetített üzenetében a katolikus egyházfő Krisztus feltámadásának örömünnepén aggodalmát fejezte ki a világ gondjai miatt, főként Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában.
„Találjon valamennyi fél békés megoldást az atomenergiával kapcsolatos nemzetközi válságra, komoly és becsületes tárgyalások révén” – kérte a katolikus egyházfő egyértelműen Iránra utalva, amely a múlt héten jelentette be, hogy urándúsítás révén nukleáris hatalommá vált.
A pápa védelembe vette Izraelnek a létezéshez való jogát, s egyben határozottan állást foglalt a palesztin állam megteremtése mellett is. „A nemzetközi közösség, amely megerősíti Izraelnek a békés létezéshez való igazságos jogát, segítsen abban, hogy a palesztin nép leküzdje jelenlegi bizonytalan életkörülményeit, és tovább haladjon egy olyan állam építése felé, amely valóban az övé” – mondta a pápa.
A katolikus egyházfő aggodalmát fejezte ki a terrorizmus miatt, amit már több alkalommal megtett, amióta II. János Pál pápa tavaly áprilisban történt halála után a pápai trónra lépett. „Erősítsék a nemzetek és a nemzetközi közösség vezetői a fajok, kultúrák és vallások közötti békés együttélés elérésére irányuló akaratukat, hogy megelőzzék a terrorizmus veszélyét” – mondta XVI. Benedek.
Irakkal kapcsolatban a pápa kérte, hogy „a béke végül győzedelmeskedjen az erőszak felett, amely könyörtelenül szedi tovább áldozatait”. A katolikus egyházfő azért könyörgött, hogy Krisztus hozzon enyhülést és biztonságot Afrikának, különös tekintettel nyugat-szudáni Dárfúr tartományra, ahol „a humanitárius helyzet sokáig már nem fenntartható”.
A keresztények legnagyobb ünnepén a pápa 62 nyelven mondta el hagyományos áldását, magyarul annyit mondott: „Krisztus feltámadott, alleluja”.
II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája üdvözölte húsvét alkalmából XVI. Benedek pápát és a más keresztény vallások vezetőit.
„Üdvözlöm Önt Krisztus feltámadása alkalmából, azt kívánom, hogy az Úr töltse meg szívét békével, szeretettel és húsvéti örömmel” – áll a pátriárkának a római katolikus, az anglikán egyház fejéhez, a finn és a német evangélikus és más keresztény egyházak vezetőihez intézett üzenetében.
A jeruzsálemi Szent Sír templomban több ezer keresztény zarándok vett részt a Michel Sabbah latin pátriárka vezetésével bemutatott húsvétvasárnapi istentiszteleten.