Forrás: Híradó

2006. április 16.

Tekintettel az adás időpontjára, húsvétra, nem is kezdhetném másként a műsort, minthogy elkalauzolom önöket egy szépséges barokk kálváriához.

Megjelent egy könyv, Festői Budapest a címe, vagyis különböző festők Budapesttel kapcsolatos ábrázolásai kaptak benne helyet. Többek között Telegdy László festménye a Józsefvárosi Kálváriáról.

A kálvária az 1890-es években, amikor a kép készült – ekkor még az eredeti helyén, a Józsefvárosban -, az építmény nevét viselő Kálvária téren állt. Az egyház akkor úgy döntött, hogy nincs rá a továbbiakban szüksége. Strobl Alajos, a neves szobrász, aki akkor rendezte be szobrásziskoláját a terézvárosi Epreskertben, úgy döntött, ha már úgyis elbontják a józsefvárosi kálváriát, átveszi és átviszi az Epreskertbe, hadd álljon ott tovább Mayerhoffer András műve, maradjon fenn az utókorra.

Csakhogy az Epreskerti Kálvária – régóta így nevezzük, olyan mértékben megrongálódott az elmúlt két és félszáznál is több év alatt, hogy majdnem elpusztult. Ezért a Budapesti Városvédő Egyesületben úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a Barokk Kálváriákért Alapítványt, és ez – Buza Péter aktív szervező munkájának irányításával – elérte, hogy a kálvária megújult, és a barokk műemlék most, 2006 húsvét vasárnapjától ismét épen, szépen felújítva látható. Sok kövét restaurálni, sokat pedig cserélni kellett. A felvételeket – hogy időben be tudjam mutatni – az avatása előtti napokban, akkor készítettem el, amikor még az utolsó simítások folytak, a kiegészítések lecsiszolása, a szépítés utolsó pillanatai. (Előzmények: 99. adás, 1997. február 9., az Új városvédőbeszédek 396. oldalán, ill. 152. adás, 176. adás)

Tehát a barokk Epreskerti Kálvária, a volt Józsefvárosi Kálvária Budapest VI. kerületében, a volt Strobl-féle szobrásziskola utódjában, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kertjében megtekinthető. Időnként műsorok is lesznek itt, általában egyház-zenei műsorokat tervezünk, mert azok megrendezésére és kisebb kiállításoknak otthont adni is nagyon alkalmas az épület.

A közelében, ott a kertben látható egy közismert alkotás, külön a posztamense, külön maga a szobor. Van, aki nem ismeri őt? Ő maga Veres Pálné, Beniczky Hermina. Alakját Kiss Gyögy mintázta meg éppen 100 éve. A szobor az Erzsébet téren állt 60 évig, az 1947-ben épült buszpályaudvar háta mögötti takarásban. A buszpályaudvar most alakul át éppen a hazai tervezők desing-központjává. A tér maradék parkját most építik át, avagy újítják föl. A restaurált, kész Veres Pálné szobor itt, az Epreskertben vár a visszaköltöztetésre, újbóli elhelyezésére az Erzsébet téren.

És következzék beszámoló egy másik barokk műemlékünk restaurálásáról.

Emlékezhetnek rá, mert most januárban mutattam be, hogy Zircen a Tesco és az új benzinkút építésénél megtalálták egy – a középkori apátság köveiből épült – barokk-kori malom maradványait. A középkori és barokk épületdíszek egyaránt az apátsági templom háta mögötti gloriettben őriztetnek manapság. Az eredeti középkori templomból csak egy oszlopköteg maradt ránk épen, amin – mint szobortalapzaton – egy Nepumoki Szent János szobor áll. (l. a 177. adást)

A ciszterci központ barokk, majd klasszicista szárnnyal kibővített hatalmas főépületében, az apátsági templomban tatarozási munka folyik. Mária-monogramos, Máriának szentelt templomról van szó, amelynek csodálatos a belső tere. Felhősi István és Král Éva restaurátorok elkészültek a mennyezetfreskók restaurálásával. Roppan érdekes, hogy ott a kaszás alak maga a művész

Wagmaister József pesti festő, aki 1744 és “48 között szép jeleneteken örökítette meg itt Szent Bernát, Clairvaux 12. századi apátjának történetét. Aztán a falképek mind elsötétültek, pontosabban egy későbbi koron átfestették

őket. Az egyik mennyezeti kép közepén a középső alak bugyogóban egy fiatalember portréja. A tatarozás előtt egy szakállas, bajuszos másik férfi volt látható a helyén. Ahogy elkezdték letisztítani, előkerült az eredeti fiatalos arc. Ahogy restaurálták a freskókat sorban, kiderült, hogy az alakok a képeken, mind sokkal fiatalabbak, mint amilyenek a későbbi ráfestés során lettek.

És ezeket az átváltozásokat szépen dokumentálták ott a templomban, füzetben is kiadták őket. Mutatok másik részletet is, ahogy megtisztult, átalakult a kép.

Lékai Jusztin, az apátság gazdasági vezetője volt segítségünkre, azt is mondhatnám, ő, Jusztin atya az építésvezető a templom tatarozásánál. Tőle tudom, hogy beteg ember volt Josef Wagmaister, a festő. Nem tudom, miért ábrázolta önmagát kaszásként, de mindenesetre nem élt sokáig, miután a képei elkészültek, érte jött a kaszás.

Érdemes megnézni a mennyezeti képek közül a diadalív előtti Mária ábrázolást is. Fényképek rögzítették, milyen volt a tatarozás előtt és közben, vagyis láthatjuk, hogy fiatalodott meg ő is, és mellette Szent Róbert, Citeaux első apátjának alakja, aki most elvesztette a szakállát, amelyet utólag pingáltak rá.

A sok öreg festett szerzetes mind fiatalabb volt korábban. A csuda tudja, hogy Innocent Ferenc, aki az 1891-ben végzett felújításkor nyúlt a falképekhez, miért öregítette meg a képeken lévő alakokat. Oldalt egy átszúrt Mária-szívet láthattunk, és ahogy ehhez is hozzányúltak, egyszer csak kiderült, hogy egy remek csendélet, egy virágos váza volt, illetve van a helyén.

Így alakult, újult meg a templom, egy sokkal vidámabb, sokkal frissebb, sokkal fiatalosabb arculatot sugallva, mint amihez hozzászoktak e templom hívei és látogatói az utóbbi időben. Érdekesség, hogy Wagmaister festett hajdan a sümegi templom szentélyében, amely legfőképpen Franz Anton Maulbertsch freskóiról híres. Zircen Maulbertsch műve az oltárkép, ami ugyancsak megújult.

Felette Szent Mihály arkangyal aranyozott alakja látható. El kell mondanom az összes többi aranyozott szobor, beleértve a szószék díszítéseit is, le volt festve olajfestékkel fehérre, ami időközben megszürkült persze. Kromofággal estek most neki, az ember nem is hinné, a kromofág az olajfestéket megemésztette, és az aranyozások eredeti csillogásukban kerültek elő.

Csak táthatja a száját a sok templomlátogató, úgy csillognak-villognak ma is mindazok az aranyozott szépségek, amelyeket korábban a fedőfesték eltakart. Tehát aki Zircre látogat, egy megújult templomot csodálhat meg, a középkori templom helyére épített barokk ciszterci apátsági templomot.

Még a padló és a padok megújítása hátra van, de nyilván erre is sor kerül rövidesen.

Megjelent egy újabb füzet Kőbányán, Buzás Kálmán írása a Conti kápolnát mutatja be. A Conti kápolna roppant értékes műemléke Budapestnek, ezen is Mária-monogram van, mint a zirci ciszter templomon, és a története a 18. századi pestises időszakra nyúlik vissza. Volt egy kis ünnepség, ahol én kaptam azt a feladatot, hogy ismertessem a kápolna történetét, ami a könyvben leírásra került.

Van mit helyreállítani, beázik, nedvesedik alulról a ház. (Korábban lsd. 71. adás, Új városvédőbeszédek 188. o.)

Olyan élő kápolnáról van szó, aminek a sorsa többször majdnem beteljesedett, hiszen II. József 1786-ban bezáratta, aztán 1802-től megint használatban volt. A hívei 1906-ban, miután megépült az új Szent László téri plébániatemplom, átvonultak oda, elhagyták, a sorsára hagyták. A II. világháború alatt megsérült, 1957-re renoválták.

Ma a görög katolikus egyházé, él, működik, és minden esély megvan arra, hogy tatarozzák, amit kell, és hogy megmaradjon továbbra is a kis 1740-ben született műemléktemplom, amit Conti Antal Lipót épített, aki – egyébként – istennőm, Városvédő Pallasz Athéné budai várbeli szoboralakjának mestere!

Az egyházi épületek sorában most következzék egy zsinagóga. Apostagon már 1768-ban épült ilyen építmény, tehát körülbelül egyidős a műsorban eddig szereplő barokk épületekkel. Pontosabban egyidős lenne, ha le nem ég 1820-ban.

A klasszicista zsinagóga a maga nemében páratlan érték. Europa Nostra érdemjel van az oldalán, hiszen a helyreállítás, az 1986-os felújítás “88-ban elnyerte az Europa Nostra szervezetének díját. A ház könyvtár lett és közösségi épület. Műsorba most meg azért kerül, mert a könyvtárat bezárták. Ezt a funkciót elvitték az épületből, mert ahhoz, hogy itt egy könyvtár működjön, folyamatosan fűteni kellene. Az önkormányzat nem tudja állni a költségeket – tudtuk meg.

Érdemes tudni talán, hogy a falu lakosságának 22 százaléka volt magát zsidónak nyilvánító ember 1820 táján, ez a szám csak nőtt. Úgyhogy, s ez elég döbbenetes adat: 1944-ben 151 családot hurcoltak el és mindössze hat ember, hat holokausztot túlélő ember tért vissza a faluba!

Kiállításokat, egyedi szervezésű eseményeket, hangversenyeket, irodalmi esteket, akár házasságkötéseket szívesen bonyolítanak a házban, de a folyamatos fűtést, a folyamatos fenntartást nem tudják vállalni a továbbiakban. A falu költségvetése hiányos, mint ahogy számtalan önkormányzat költségvetésében vannak lyukak az országban. Reméljük, hogy a 20 éve felújított, padlófűtéssel is ellátott gyönyörű klasszicista zsinagóga-épület nem látja majd ennek kárát Apostagon.

A már félig kiürített, elköltöztetett könyvtár a karzaton van.

Az emlékeket bemutatató tárgyak között ott találjuk a beázás-nyomos sarokban azt az egyet, ami a falu híres szülöttjére, Nagy Lajos íróra emlékeztet: az íróasztalát.

És ha már egyházi műemlékeket mutogatok húsvétkor, következzék még egy, egy középkori templom.

Elmentem Magyarfenesre, Kalotaszegre. Ezt a falut talán kevesebben ismerik a magyar turisták közül. Pedig sokan letérnek Magyarlónánál a Kolozsvárra vezető főútról Torockó felé tartva. Emellett az út mellett fekszik Magyarfenes, ott van az a szép kis középkori templom. A 13. századi templom falának 14. századi freskóit a reformáció idején tüntették el, s 1901-ben tárták fel a képeket.

Pontosabban a kép-részleteket, de a maradványokból is látszik, hogy kiváló mester festette a passio különböző figuráit a falakra. Egyes feltételezések szerint Kolozsvári Márton és György apja volt az alkotó. Érdemes megállni, és ezeket az arcokat böngészni, vagy akár fényképezni is. Kelemen Lajos, majd Balogh Jolán kiváló erdélyi művészettörténészek írtak róla részletesen.

Különös az egyenes záródású szentély képsora, amely majdnem jól megmaradt, bár az 1935-ben(!) belevésett villanyvezeték nyoma elég zavaró benne. Balra Golgota, Krisztus és a két nőalak mellette a szentély középső részén egy “Veronika kendője” ábrázolás, jobbra pedig Krisztus a koporsóban.

Ha már arra jártam, hoztam néhány emlékképet önöknek Torockóról is.

A híres bányavárost már majdnem mindenki ismeri, ezért most nem mutatom be részletesen, annál is inkább, mert egyszer ezt már megtettem 1997 júniusában (l. 101. adás, Új városvédőbeszédek 418-419. o.).

Két házról tennék említést elsősorban. Az egyik a főtéren, az éppen tatarozás alatt álló román templom közelében áll. (Érdekes egyébként, hogy minden településre, amely színtiszta magyar, így Torockóra is építettek román templomot, sőt annak a tatarozására is futja éppen a központi költségvetésből.) A háznak, amiről szó van, leszakadt a homlokzati fala és a leszakadt homlokzat veszélyeztette az egész ház állagát. Az épületet szerencsére megvette a települést patronáló budapesti V. kerületi Önkormányzat, és a házat helyreállították.

Így megmenekült, s ezzel megmaradt a község egységes arculata. Amikor ott voltam most, sajnos nem volt mód kinyittatni az épületet, úgyhogy kívülről tudom megmutatni, hogy most minden rendben van.

A másik aktuális bemutatandó ház a főtér felső házsor-csodái fölötti utcában volt, illetve van ma is. Ez a városka legrégebbi háza, amelyet többször volt módom megcsodálni, le is fényképeztem minden évszakban. Látható, hogy egy gyenge, kátránypapírból készült és tönkrement tetőburkolat alatt rogyadozott a kicsi ház, amit mindenképpen meg kellett menteni, hiszen az ország, talán az egész magyar történelem legrégibb, mára megmaradt cselédháza.

A piros festéknyomot is őrző ablakán a bevésett 1668-as évszám. A házon kicserélték azokat a gerendákat, amelyeket föltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a ház túlélővé váljék, úgy azonban, hogy nem változtatták meg a ház megdőlt jellegét. Kicserélték a tető burkolatát zsindelyre, tehát olyat kapott, amilyen illik hozzá, és így a pici barokk-kori ház továbbélése már biztosított. Ez két olyan jó hír Torockóról, amelyet el kellett mondanom.

A két előző, egymást követő adásban (l. a 178. és 179. adást) beszéltem önöknek Budapest még meglévő klasszicista házainak védelmében.

És eszembe jutott, Kedves Nézők, ha már a régi házak elsiratásával foglalkozom, akkor hadd játsszam be az egyik kedvenc dalomat önöknek, az “Egy szerelem három éjszakája” című Hubay darabból, Vas István verse, Ránky György zenéje, amit Sennyei Vera, a Bíróné legendás alakítója énekelt. Talán sokak fülében cseng ismerősen: “Isten veled Budapest, te édes…”

A darab helyszíne a II. világháború végének Budapestje. De könnyű ráhangolódni ma is, a bontásra ítélt régi házakat nézve. Hát bizony, Isten veled, már ami a sok házat illeti, mert például ebben a dalban az is elhangzik, hogy: “Pannónia Szálló és Vadászkürt és a disztingvált különterem”. A legendákkal övezett híres, Pollack Mihály tervezte belvárosi Vadászkürt Budapest ostroma alatt kiégett, 1945 elején elpusztult.

A Pannónia Szállót még láthatja a Rákóczi úton, aki arra jár. Az 1865-ben leégett Griff helyén két év alatt megépült Pannónia az az épület, amelyet a legkiválóbb hazai vendéglős, Glück Frigyes vezetett, ide, a téli kert éttermébe járt Podmaniczky Frigyes mindennap ebédelni. Itt, a Rákóczi út 5-ben volt az első gőzfűtés és a második lift Budapesten. Szomszédja volt az első Nemzeti Színház, meg a helyére épített második is. Ma semmi mást nem látni a kiürített házon, mint össze-visszaragasztott portálokat, összespray-zett kaput, és ez a roppant értékes épület, mely utoljára az Eötvös Lóránd Tudományegyetem kollégiuma volt, üresen pusztul. Rákóczi hamvainak hazahozatalakor Glück Frigyes domborműves emléktáblát készíttetett a homlokzatra. Ma azt takarja el éppen az a molinó, amely szerint a KIPSZER nevű cég feladata az épület sorsát megoldani, megtalálni az új hasznosítást, új funkciót. Én a céget három napig próbáltam meg felhívni, hogy hátha valami további információhoz jutok, nem voltam sikeres. Nehogy búcsút kelljen mondani a Pannóniának, mint oly sok régi háznak Sennyei dalával: “Mégis pusztul. Fáj búcsúzni! Isten véled …”

A HungarHotels már majdnem lebontatta a híres, 1896-ra, a Millenniumra elkészült szállodát, a Royalt. Nagy küzdelem eredménye, hogy megmaradt védetté vált főhomlokzata és a bálterme, és nagy szerencse, hogy a Corinthia, a mai tulajdonos és Marosi Miklós tervező megszerették a ház eredeti hangulatát, s ahhoz illően építették újjá.

1982-ben Dianoczky János építész azt a feladatot kapta, hogy tervezzen garázst a Royalnak a szomszéd ház, az Erzsébet, akkor még Lenin

körút 51. szám udvarára. Kihordatva a törmeléket, egy uszodát fedezett föl! Akkor rendkívül sok munkát fektettem abba, hogy megagitáljak mindenkit, aki “illetékes elvtársnak” számíthatott, hogy ezt a fürdőt meg kéne tartani, meg kéne újítani. A Körúti Fürdőt mutatom 1983. januárjában készült képeim segítségével (15. adás, Városvédőbeszédek 120. o.), a víz kifolyójával az uszodában, a korlátjaival, díszeivel, úgy ahogy a kitisztítás után feltárult. A korábbi feliratok is jó állapotban voltak, miszerint a Villeroy és Boch cég, valamint a Zsolnay-gyár készítette a burkolatotokat, a csempét.

Aztán feltárták a boltozott fürdőtermet is a körúti ház alatt. Akkori riportjaimból kiderült, hogy nem kell a fürdő a kerületnek, a HungarHotelsnek, a Royal igazgatójának, senkinek.

(Fürdő a Körúton címmel önálló filmet készítettem a témáról 1988-ban, ami díjat nyert a Miskolci Filmfesztiválon, majd sohasem került vissza a Televízió archívumába, elveszett…) Én legfőképpen azért izgultam, hogy vajon az a boltozatos terem megújulhat-e, amit Liber Endre “Budapest fürdőváros kialakulása” című háromkötetes munkájában is láthatunk.

Mint megtudtam, ezeket a félig föltöltött boltozatos termeket megtartotta a ház magának, nem adta el a Corinthiának, amelyet sikerült rábeszélni arra, hogy szerezze meg, újítsa meg a fürdőt a Royal közvetlen szomszédságában. Ez meg is történt. Bár a ház alatti termek ma is abban az állapotban vannak, amelyekben fölfedeztük, újra fölfedeztük őket, több mint 20 évvel ezelőtt. Mindenesetre megvan, aranytartaléka a fürdőnek, ha egyszer majd valaki nekiszánja magát, hogy ezt is kiássa, felújítsa, hasznosítsa.

Az udvaron jelentős a változás, hiszen a teljesen tatarozott belső udvaron a korábbi medencét lefedő burkolat méretét csökkentették, hogy a lakók, a ház lakói nagyobb területet vehessenek igénybe saját udvarukból. Az új lefedés üvegtéglái átengedik a fényt.

A teljesen tatarozott belső udvaron tökéletes a harmónia. És a födém alatt a harmóniát a Royal Szálloda vendégei is megtalálják, valamint azok is, akik az utcáról térnek be, hogy az új, a régi helyén született fürdő szolgáltatásait igénybe vegyék. Tisztelt nézők, elfelejtése után több mint hatvan, újrafelfedezése után 23 évvel elkészült az új Körúti Fürdő, mai nevén a Royal Spa az Erzsébet körút 51. alatt.

A megnyitás előtti utolsó pillanatokat mutatom önöknek, az alulról látható üvegezett mennyezetet, és alatta a különböző márványlapokból kirakott szőnyeget, a megépített gangot, avagy körfolyosót, az új igényeknek megfelelően kiépített úszómedencét,

és mindazokat a kisebb-nagyobb helyiségeket, amelyek ezt körítve a mai welness-kultúrát szolgálják, és persze azt is, hogy Zsolnay csempéket is beépítettek a falakra, ezzel utalva a burkolat hagyományaira.

Kisebb-nagyobb termeket látunk az uszoda körül. A kis madzagocskák, amiket a mennyezeten láthatnak, száloptikák, amelyek majd világosságot hoznak be fölülről ebbe a térbe. Én nem tudom önöknek leírni, hogy hányféle módon kaphatják meg itt a mai fürdőkultúra különböző eszközeitől a gyógyulást, a relaxációt. A szaunát mindenki megismeri, a jaccuzzit is, a többit meg majd tapasztalják ki személyesen.

Marosi Miklós volt az építésze ennek a felújításnak, vagy átépítésnek is.

Végül a templomok és szállodák után egy kastély. Most egy adósságomat törlesztem.

Következzék a Mikosszéplakhoz tartozó Mikosdpusztai kastély.

Őrzök olyan fényképet, amelyen zárva van a kastély külső kertkapuja, s rajta egy táblán olvasható, hogy éjjel-nappal őrzött magánterület.

Ez ma már koránt sincs így. Megmutatom ma, és hozzá részleteket olvasok fel a Vas Népe tavaly augusztusi cikkéből, csak azért, hogy nehogy véletlenül is tévedjek abban, amit elmondok, már ami az adatokat illeti.

A park külső bejáratánál a kapuoszlopok közül csak a jobb oldali van meg. A belső kertkapu nincs bezárva, az őrbódé üres. Az angol romantikus kastélyokra emlékeztető mikosszéplaki Mikosd-kastély az 1860-as években épült, gyermekintézmény volt benne a háború után, a rendszerváltáskor megkapta a Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelési Rt., amely, “95-ben eladta egy Hess-Hungaro nevű építési ingatlan cégnek.

Ahol a két épületrész között tátongó lyuk van, ott volt az üvegezett pálmakert, amit elbontottak, és innen kezdték el lemélyíteni a talajt, hogy valamit a pincében kialakítsanak. Talán garázst, talán mást.

A házat mindenki továbbadta – feltehetően nem ingyen. A nagy ÁFA-csalás elhíresült történetének része a Mikosd-kastély. 120 millió forint ÁFÁ-t akartak visszatéríttetni az APEH-hel, amikor a németek után Varga Tamás cége volt a tulajdonos.

Aztán következett a GN Trading nevű vállalkozás, és most egy Roxfort nevű kft. a birtokos. Ez utóbbi cég az, amely végül nekiesett a felújításnak, de az 1999 év végén lelassultak, a 2000. év első felében pedig leálltak vele.

Látszik, hogy van olyan tetőrész, amelyet felújítottak, és látszik az is, hogy másutt teljes mértékben hiányzik a cserepezés. A felújítási munkák során az építők nem csak a tetőszerkezetet bontották meg, hanem a falazatokat is, a nyílászárók egy részét és a beltéri díszlépcsőzetet kiszedték, a korabeli bútorzatot – úgymond restaurálás céljából – egyszerűen elvitték.

Az idehozott építőanyagokat elszállították régen. A polgármester, az önkormányzat hiába próbálja menteni a menthetőt. Az épület műemlék, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megtette a feljelentést, egyébként tehetetlen.

Az építést kivitelező vállalkozó végrehajtást kért a tulajdonos Roxfort ellen, mert az az elvégzett munkáért nem fizet! Az árverés meg is kezdődött volna, ha a megállapított 84 millió forintnyi értéket nem találta volna a Roxfort képviselője kevésnek. Képzeljék el, a bíróság leállíttatta az árverést, mégpedig azért, mert az adós, az, akinek jóvoltából éppen elpusztul a kastély, kevesellte a kikiáltási árat! Azóta újabb 8 hónap telt el! Sokszor az az érzésem, hogy nálunk ma már mindent meg lehet csinálni!

10 évvel ezelőtt a VÁTI Műemléki Tervező Iroda adott szakvéleményt a közel 2000 négyzetméter alapterületű alápincézett kastélyról. Abban még az olvasható, hogy gondozott parkban áll. Egyébként nem messze hőforrás, gyógyvíz is van, a Széplaki tó, a Szajki tavak, és Kám, a híres arborétum is közel van ide. Ideális lehetőség az idegenforgalom számára.

Belül jól megfigyelhető, hogy már az aládúcolás gerendáit is lopják. A díszlépcsőház korlátdíszeiből már csak az alaposzlopok láthatók, és előbb-utóbb az egész kastély eltűnik, ahogy kifosztják, elhordják. “Derű, vigasz és áldás a honra” – mondja a még meglevő római mozaik-burkolat, amit véd, letakar ismét Horváth István polgármester úr, miután megmutatta nekünk.

A mikosszéplaki Mikosd-kastélyban faburkolatos mennyezet is van még, hallatlanul gazdagon volt berendezve, és óriási lehetőség még ma is. Még ma is, holnap talán már nem – annak, aki megoldja a sorsát, és a birtokába veszi a nyugat-dunántúli fantasztikus, romantikus 150 éves kastélyt.

Tisztelt nézők, kérem, becsüljék, védjék meg Magyarország épített örökségét!

Unokáink sem fogják látni…

Comments are closed.