Forrás: Híradó

A Hamász a nemzetközi nyomás ellenére sem fogja elismerni IzraeltNem ébredt fel a kómából: hivatalosan is véget ért Saron megbízatása

A Hamász a nemzetközi nyomás ellenére sem fogja elismerni Izraelt – jelentette ki szombaton Teheránban Háled Mesaal, a palesztin iszlám fundamentalista mozgalom, egyszersmind kormánypárt politikai bizottságának tagja.

Mesaal a palesztinok támogatására összehívott nemzetközi konferencián vesz részt az iráni fővárosban, és a helyi televíziónak nyilatkozva azt mondta: „A nyomásgyakorlás célja, hogy rávegyen minket politikai alapállásunk megváltoztatására, Izrael elismerésére, a palesztinok jogainak feladására, de a Hamász nem fog engedni a nyomásnak: nem fogja elismerni Izraelt és nem mond le a palesztinok jogairól”.

Mint arról beszámolt, Teheránban a helyi vezetőkkel és az arab országok képviselőivel a Palesztin Hatóság kasszájának feltöltésére alkalmas pénztámogatásokról folytatott tárgyalást. Pénteki közlése szerint addig a napig nem kapott konkrét összegre ajánlatot a vendéglátóktól.

A pénztámogatás szükségességéről beszélve Mesaal leszögezte, hogy „a megoldás az izraeli megszállás megszüntetése”, illetve, hogy „nem lesz stabilitás a térségben, amíg Izrael létezik”.

mti/hirado.hu

Comments are closed.