Forrás: MA

Egy demokráciában lehet úgy dönteni, hogy ez az ország és az emberek sikerét vonja maga után.

2006.04.14 16:42 MSZP

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az idén sajátos időben kerül sor a húsvét megünneplésére. Kampány van, és a két választási forduló között, hétvégén kerül sor arra az ünnepre, amely a keresztény embernek húsvét, zsidó honfitársainknak pészach, ám mindenkinek – vallási hovatartozástól és hittől függetlenül szeretet, a szabadság és a család ünnepe. Ugyancsak most, április 15-én emlékezünk meg azokról a magyarokról, akik a holokauszt áldozatai lettek.

Mint a házelnök asszony fölhívta rá a figyelmet, ezekben a napokban nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik az árvízi védekezésben, a gátakon töltik a húsvétot, és fáradtságot nem kímélve őrzik az ország és embertársaik vagyonát.

S hiába van már rövid idő a választások második fordulójáig, a szocialisták tiszteletben tartják az ünnepet, és nem kampányolnak, mert az szeretnék, ha hívőknek és nem hívőknek, párt-hovatartozástól függetlenül, ez a hétvége nyugalmas, békességes lenne, és csakis a családokról szólna.

Ám az ünnep elteltével, a jövő héten, a Magyar Szocialista Párt folytatja a küzdelmet azért a 110 mandátumért, amelyet még meg lehet szerezni. Április 23-án pedig pont kerül az i-re, s mindez szocialista részről méltósággal történik, bizonyítva, hogy egy demokráciában lehet úgy dönteni, hogy ez a döntés az ország és az emberek sikerét vonja maga után. Megemlítette, hogy a rendszerváltás óta először, április 9-én fordult az elő, hogy a leadott szavazatokból igen kevés, mindössze 8,9 százalék nem hasznosult.

Szili Katalin végezetül kellemes ünnepeket kívánt az ország minden polgárának, valamint mindenkinek békességet, biztonságot és boldogulást. Mint mondta, a három fogalom megvalósulása jelenti az ország fundamentumát is.

Comments are closed.