Forrás: Origo

A védelmére kirendelt ügyvédeket ócsárolta csütörtökön Zacarias Moussaoui, a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások egyetlen vádlottja a virginiai Alexandriában folyó perében.

A halálbüntetés vagy életfogytiglani börtön között döntő esküdtek előtt a vádlott arról beszélt, milyen szerepe lett volna a csaknem 3 ezer áldozatot követelő 2001 szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokban, ha a hatóságok nem veszik őt őrizetbe jó három héttel korábban a bevándorlási jogszabályok megsértéséért.

Tanúvallomását azzal kezdte, hogy éles kirohanást intézett a védelmére kirendelt ügyvédek ellen, akik szerinte a segítségnyújtás bűnös elmulasztásában vétkesek amiatt, hogy nem tudtak a tárgyalás számára más helyszínt kiharcolni a terrortámadások egyik célpontjához, a Pentagonhoz közeli Alexandriánál, így a per szerinte már csak ezért sem lehet méltányos. Kifogásolta, hogy nem kapott muzulmán ügyvédet, akiben megbízhatna mostani ügyvédeivel szemben, akiknek nem szívügyük a sorsa, mivel először is amerikaiak, másodszor pedig zsidók.

A washingtoni kormányt képviselő ügyészek szerdán befejezték bizonyítékaik előterjesztését annak indoklására, hogy miért kérnek halálbüntetést Moussaoui fejére.

A 38 éves marokkói származású francia állampolgár a terrortámadások idején ugyan börtönben volt, a vád képviselői szerint azonban rászolgált a méreginjekcióra, mivel tudta, mire készülnek a terroristák, mégis elhallgatta azt a hatóságok előtt, így közvetlenül is felelős az áldozatok haláláért. A vádlott márciusban ráadásul azt vallotta, hogy korábbi állításaival szemben mégsem egy későbbi merénylethullámban lett volna szerepe, hanem ő is részt vett volna a terrortámadásokban szeptember 11-én: egy ötödik utasszállítót kellett volna eltérítenie és a washingtoni Fehér Háznak vezetnie, és ebben a “cipőbombás” Richard Reid lett volna az egyik segítője.

A brit állampolgárságú muzulmán Reid egy amerikai börtönben életfogytiglani börtönbüntetését tölti, mivel 2001. december 22-én cipőjébe rejtett bombával megpróbált felrobbantani egy Párizsból Miamiba tartó utasszállító repülőgépet.

Az esküdtszék a vallomás alapján a minap úgy határozott, hogy a vádlott elvben halálbüntetéssel is sújtható, de azt csak később – a vád és a védelem érveinek fényében – dönti el, hogy ténylegesen is kiszabja-e rá ezt a büntetést, vagy pedig csak életfogytiglani börtönre ítélje.

A védelem szerint Moussaoui egyrészt szellemileg nem beszámítható, másrészt mártír akar lenni, és olyasmit vállal magára, amit el sem követett. A “cipőbombás” Reidet is be akarják idézni tanúként, hogy megcáfolják márciusi vallomását. Moussaoui csütörtökön tagadta, hogy szándékosan szabotálná a védők munkáját, akik egyébként, akárcsak márciusban, most is le akarták beszélni arról, hogy tanúvallomást tegyen.

A szünetben, amikor kivezették a tárgyalóteremből, a vádlott azt kiáltotta, hogy “Győzzön Moussaoui, legyetek mind átkozottak”.

(MTI)

Comments are closed.