London és a londoniak címmel 55 képből, 4 képmontázsból és egy rendhagyó hang-installációból álló kiállítás nyílt a Gödör Kulturális Központban.
2006.04.12 14:16 Premier Communications
A kiállítás Szász György és alkotótársainak „lencséjén” keresztül mutatja be Londont, azt a metropoliszt, ahol 150 élő kultúra, vallás és faj keveredik egymással. A kiállítás április végéig látható.
London egy faji, vallási, kulturális olvasztókemencévé lett a XXI. század elejére. Keresztények, muszlimok, hinduk, zsidók és kínaiak tanulják itt, hogy hogyan lehet egymás mellet élni, mik azok a látható és láthatatlan törvények, írott és íratlan szabályok, amelyek segítenek abban, hogy elfogadják és tolerálják egymás kultúráját, szokásait ezen keresztül pedig a másik embert.
London kulturális sokszínűségét mutatja be az a fotókiállítás, amely Szász György és alkotótársainak munkájából jött létre. A kiállítás, amely április végéig várja a látogatókat, 55 fotó, 4 képmontázs és egy rendhagyó hanginstalláció segítségével mutatja be város csak kevesek által ismert arcait, így hozva közelebb a látogatókhoz Londont és a londoniakat.
A VisitBritain támogatásával megvalósuló kiállításon Szász György fotói és montázsai mellett Sztaricskai Tibor, Andrew Wood, Balogh Ádám, Selmeczi Adrienn és Kovács Levente munkái szerepelnek.
London mindig ugyanaz és mégis mindig más. Talán nincs még egy pontja a Földnek, ahol oly sok vallás és kultúra élne és keveredne egymással, mint ebben a városban. Napjainkban mintegy 10 millió ember – ebből 2 millió turista – él együtt ebben a metropoliszban, folyamatosan formálva a város közösségének egyedi kultúráját, amely a büszkén képviselt saját, a londoni „társkultúrák” és a brit hagyományok egymásra hatásaként születik meg és változik folyamatosan. Ez az, ami London és a londoniak varázsát adja.
„Kulturális értelemben London a világ egyik fővárosa, ahol közel 150 élő kultúra sajátosságai forrnak össze. Együtt élnek itt keresztények, muszlimok, hinduk, zsidók és kínaiak, úgy hogy mindegyik őrzi saját hagyományait, de közben gondozza közös kultúráját is.” – mondja Szász György fotóművész, a kiállítás életre hívója. „Talán ez az, ami város népszerűségét és varázsát adja és ennek bemutatására tesz kísérletet a London és a londoniak c. kiállítás is.” – teszi hozzá Szász György.
A London és a londoniak c. fotókiállítás április végéig várja az érdeklődőket. A kiállítás 55 kép, 4 nagyméretű fotó montázs és egy egyedi hang installáción keresztül igyekszik igazi londoni atmoszférát teremteni. A hanginstalláció a város lüktetését, a híres londoni metró „zaját”, a piros emeletes buszok motorhangjait, a pub-ok hangulatát valamint a városlakók hangjait örökíti meg.
„London a Magyarországhoz legközelebb eső egzotikus úti cél.” – vallja Gődény Gábor, a VisitBritain kelet-európai marketing vezetője. „Aki Londonba látogat az egy helyen nyerhet bepillantást a különböző világkultúrákba, vallásokba és hagyományokba. Nagy örömünkre szolgál, hogy ennek bemutatásához mi is hozzájárulhatunk.” – teszi hozzá a szakember.
London és a londoniak ma már a magyar utasok körében is a legnépszerűbb európai „látnivalónak” számítanak. Egy közelmúltban készült felmérés szerint az örök Rómát és Párizst is megelőzve, a magyar utasok körében London a legnépszerűbb repülővel elérhető uticél, ahová 10-ből 9 magyar utas szívesen újra visszatérne.
Tavaly több mint 250.000 magyar utas látogatott el Londonba. A VisitBritain előrejelzései szerint ez a szám 2006 végére várhatóan eléri majd a 300.000 főt.
Szász György hivatását tekintve reklámszakember, aki szabadidejében hódol filmes és fotós szenvedélyének. Szász György (29) hét éve fotózik. A fiatal művésznek a London és a londoniak c. kiállítás lesz első önálló fotókiállítása.