Forrás: Index

Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint az az izraeli terv, hogy egyoldalúan rögzíteni akarja végleges határait Ciszjordániában, egy évtizeden belül újabb háborúhoz vezethet. Abbász a londoni The Guardian című napilap szombati számában közölt interjúban kifejtette: Ehud Olmert izraeli kormányfő megtorpedózza a hosszú távú közel-keleti béke kilátásait, ha nem hajlandó a palesztinokkal tárgyalni. A palesztin elnök úgy vélekedett, hogy egy újabb az egyoldalú lépés a tárgyalások elodázását jelenti, és nem old meg semmilyen problémát a térségben.

„Ha Izrael a palesztin államot tárgyalások nélkül „falak közé szorítva” képzeli el, azt senki nem fogadja el a palesztinok közül, és a harc folytatódni fog” – figyelmeztetett Abbász. Olmert, akinek Kadima (Előre) pártja győzött a március 28-i izraeli választásokon, hitet tett a palesztinokkal való béketárgyalások mellett. Ugyanakkor, különös tekintettel arra, hogy az Izraelt el nem ismerő Hamász szélsőséges iszlám palesztin szervezet alakított kormányt, megígérte, hogy 2010-ig kijelölik Izrael végleges határait, miközben felszámolna néhány elszigetelt zsidó települést Ciszjordániában, a nagyobb településblokkokat viszont fejlesztené.

Comments are closed.