A palesztin elnök kiemelte, számára, éppúgy mint a nemzetközi közösség számára elfogadhatatlan a Hamász álláspontja, és arra kérte a mozgalmat, hogy változtasson
Újabb háború veszélyére figyelmeztetve óva intette Izraelt a határok egyoldalú kijelölésétől Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki szerint csak idő kérdése, hogy az új palesztin kormányt felállító Hamász mozgalom megváltozzon.
Olmert, akinek Kadima (Előre) pártja győzött a március 28-i izraeli választásokon, hitet tett a palesztinokkal való béketárgyalások mellett. Ugyanakkor, különös tekintettel arra, hogy az Izraelt el nem ismerő Hamász szélsőséges iszlám palesztin szervezet alakított kormányt, megígérte, hogy 2010-ig kijelölik Izrael végleges határait, miközben felszámolna néhány elszigetelt zsidó települést Ciszjordániában, a nagyobb telepeket viszont fejlesztené.
Abbász a londoni The Guardian című, valamint más vezető nyugat-európai lapokban szombaton megjelent nyilatkozatában rámutatott, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő megtorpedózza a hosszú távú közel-keleti béke kilátásait, ha nem hajlandó a palesztinokkal tárgyalni. Emellett egy újabb egyoldalú lépés a tárgyalások elodázását jelenti, és nem old meg semmilyen problémát a térségben.
Ha Izrael a palesztin államot tárgyalások nélkül „falak közé szorítva” képzeli el, azt senki nem fogadja el a palesztinok közül, és a harc folytatódni fog” – figyelmeztetett Abbász, aki szerint egy évtizeden belül újabb háborúhoz vezethet, ha Izrael egyoldalúan jelöli ki és rögzíti végleges határait Ciszjordániában.
Mahmúd Abbász biztos abban, hogy a Hamász megváltoztatja nézeteit, csak időt kell neki adni, hiszen ellenzékből kormányzó pozícióba jutva megértette, „nem lehet túlélni sőt előre haladni úgy, hogy az egész világot a pokolba küldi”. Az elnök kiemelte, számára, éppúgy mint a nemzetközi közösség számára elfogadhatatlan a Hamász álláspontja, és arra kérte a mozgalmat, hogy változtasson, mondjon le az erőszakról és ismerje el Izraelt.
Abbász elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a nemzetek közössége a segélyek megszüntetésével minden palesztint megbüntet. „Az nem lehet, hogy azt mondják nekik (a palesztinoknak), tessék demokratikusan játszani, majd utána megbüntetni őket a választásukért” – mondta az elnök, aki szerint egy hét elteltével azt nem lehet kinyilvánítani, hogy a Hamász megbukott.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok pénteken bejelentette, hogy felfüggeszti a segélyek folyósítását a – terrorista szervezetek uniós és amerikai listáján is szereplő – Hamász irányítása alatt álló palesztin kormánynak.
Iszmaíl Haníje palesztin kormányfő szombaton ismét megerősítette, hogy a Hamász vezette kormány nem adja fel politikai nézeteit a segélyek felfüggesztésének dacára sem. Gázában újságíróknak kijelentette, hogy „a Nyugat, az Egyesült Államok döntései igazságtalanok”, csakúgy mint az izraeli megszállás. Leszögezte, hogy nem engednek a zsarolásnak, „a palesztin vezetés és kormány nem mondhat le politikai elveiről”.
hirado.hu/MTI