Forrás: Index

Index/MTI

Az izraeli parlamenti választásokon győztes Kadima párt első emberét, Ehud Olmertet bízta meg Mose Kacav államelnök a kormányalakítással. A koalíciós tárgyalások napokkal ezelőtt megkezdődtek, a legfontosabb feladat az egyoldalú kivonulás végrehajtása Ciszjordániából.

Mose Kacav izraeli államfő csütörtökön hivatalosan megbízta az új kormány megalakításával Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnököt, a választásokon győztes Kadima párt vezetőjét. Olmert a felkérést elfogadta.

„Törekszem rá, hogy minél szélesebb támogatást szerezzek a kormánykoalíciónak” – mondta Olmert újságíróknak. Hozzátette, hogy a legfontosabb feladat az egyoldalú kivonulás Ciszjordánia legnagyobb részéről és 2010-ig Izrael végleges határainak kijelölése. „Remélem a potenciális partnereink tisztában vannak ezzel, kormányzásunk mindenképp erre épül” – fogalmazott.

A legalább 61 fős koalíció létrehozására a szabályok szerint négy hét áll rendelkezésre, amit két héttel meg lehet hosszabbítani. A legkorábbi időpontot behatárolja, hogy az új parlament csak április 17-én tartja meg alakuló ülését. „Megpróbálom mihamarabb tető alá hozni a megegyezéseket” – mondta Olmert.

Baloldal a vallásosokkal

Olmert kiemelte, hogy „nem könnyű létrehozni egy olyan kormánykoalíciót, amely a helyén tud maradni négyéves mandátuma végéig”. Mose Kacav szerint megkönnyíti a tárgyalásokat, hogy a 12 parlamenti párttal folytatott konzultációi során a 120 képviselő közül 78 ajánlotta neki Olmert miniszterelnöki megbízatását, és más jelöltet nem is említettek.

A fő koalíciós partner az Izraeli Munkapárt (19 képviselő), de gyakorlatilag már biztosra vehető az ultraortodox Sasz párt (12), a Nyugdíjasok pártja (7) és a szintén ortodox Egyesült Judaista Tóra (6) támogatása, ami a Kadima 29 helyével együtt 73 fős többséget jelent. Nincs kizárva az sem, hogy belép a koalícióba az Oroszországból bevándoroltak radikális jobboldali pártja, az Iszrael Beiteinu, amely 11 parlamenti hellyel rendelkezik.

Nemzeti egységkormány

A Munkapárt csütörtökön bejelentette, hogy a kormány irányelvei közt szeretné tudni a humanitárius válság elkerülését a palesztin területeken. Ehhez a Gázai övezet és az Izrael közti határátkelők megnyitására, és a területen zajló összecsapások leállítására lenne szükség.

A Kadima már napokkal ezelőtt megkezdte tárgyalásait a Kneszetbe jutott pártokkal. A Munkapárttal több titkos tárgyalást is tartottak, a megállapodás tervezete szerint Amir Perec baloldali formációja nem vétózhatja meg az Avigdor Lieberman vezette Iszrael Beitenu csatlakozását a kormányhoz. Perec korábban elzárkózott a részvételtől egy olyan koalícióban, ahol helyet kaphat a szélsőjobboldali párt is.

Stabil baloldal

A félelmek szerint az Iszrael Beitenu komoly problémákat okozhat a kivonulás megvalósításában, és felboríthatja az amúgy stabilnak tűnő koalíciót. Akár az is elképzelhető, hogy Lieberman a kritikus pillanatban elhagyja a kormányt, és magával ragadja a két ortodox pártot, az Saszt és az Egyesült Judaista Tórát. A Munkapárt vezető politikusai szerint „Liebarman megbízhatatlan partner”.

A Munkapárt így a szintén baloldali Merecet látná örömmel a koalícióban a Nyugdíjasok és a Kadima mellett (összesen 60 mandátum), és még helyet kaphatna a két ortodox párt is, amivel összesen 78 tagúvá válhat a koalíció. Ha a vallásosok mégis meginognának a kivonulás kérdésében, érdemben számíthatnának a 10 arab képviselőre, akik biztosan nem hagynának bukni egy baloldali koalíciót.

Comments are closed.