Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök a Hamász-kormány első kormányülésén szerdán bejelentette, hogy a Palesztin Hatóság államkasszája üres: majd 140 ezer palesztin állami alkalmazott kifizetése van veszélyben. A palesztin külügyminiszter szerint az izraeli megszállás elleni küzdelem jogos, de békés egymás mellett élést akar.
„A Pénzügyminisztérium egy teljesen üres államkasszát hagyott ránk a minisztérium és a kormány adósságai mellett – mondta Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök a Hamasz kormány első kormányülésén.
Kijelentette, hogy a kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy kifizesse a 140 ezer állami alkalmazottat a készpénz-hiány ellenére, amely jórészt annak köszönhető, hogy Izrael a Hamasz januári választási győzelme óta visszavonta az adóbevételi átutalásokat.
Haníje videókapcsolatban volt a ciszjordániai Ramallahban maradt néhány miniszterével, akik a rájuk vonatkozó izraeli utazási tilalom végett nem tudtak személyesen jelen lenni a kormányülésen. A miniszterelnök kijelentette, hogy az állami alkalmazottak hamarabb megfogják kapni a fizetésüket, mint a kormány tagjai.
Nasser Eddin Shaer miniszterelnök-helyettes elmondta, az új kormány kidolgozott egy vészforgatókönyvet az első három hónapra. Részleteket azonban nem árult el.
Az új kormánynak égető szüksége lesz megtalálni a módot, hogy több millió dollárnyi külföldi segélyt elő tudjon teremteni. A nemzetközi közösség segítsége azonban attól függ, hogy a Hamász elismeri-e Izraelt, illetve garanciákat ad arra, hogy nem folytat erőszakot.
Mióta az iszlám radikális párt az elmúlt héten hivatalosan is átvette a hatalmat egyre inkább finomított megfogalmazásain.
Mahmud Zahar, palesztin külügyminiszter az ENSZ főtitkárának, Kofi Annannak küldött keddi levelében leszögezte, hogy az új Hamasz kormány hite szerint az izraeli megszállás elleni küzdelem jogos, de békés egymás mellet élést akar izraeli szomszédaival.
Zahar később elutasította a „két állam megoldás” terminusát.
Izrael beszüntette a pénzek folyósítását, az Egyesült Államok, illetve Kanada bejelentette: semminemű kapcsolatot nem fog tartani az új, Hamasz vezette kormánnyal. Brüsszel a jövő héten dönt arról, hogy támogatja-e pénzügyileg a Palesztin Hatóságot, vagy sem.
(Haaretz)