Komlós Aladár kismonográfiája a magyar irodalom jellegéről, ügyeiről és dinamikájáról egy ritka átmeneti korban született.
2006.04.02 19:38 Vincze Attila Tamás, ma.hu
A két diktatúra közötti szabadság-villanás között született (1946-47-ben), amikor a magyar társadalom „zsákutcás” pályájának megvitatása elindult, hogy aztán fél évszázados szünet erejéig félbeszakadjon.
Az elszegényítő és egyes szakaszaiban nemcsak metaforikusan gyilkos népi-urbánus vita eredőiről, mind a történelmi mélyponttól, mind az újrakezdés reménységétől közvetlen megérintve, Komlós Aladár belesűrítette mindazt a tudást és tapasztalatot, amit a magyar irodalom (de ki nem mondottan, a magyar zsidó irodalom) kutatása és folyamatos szemlézése során szerzett. Hiszen a Nyugat második nemzedékéhez tartozó kritikusként nemcsak szemlélője, de tevékeny alakítója is volt a modern magyar irodalom (azonosság) kimunkálásának. Ebben a művében ezt az eddig esztétikailag tárgyalt anyagot társadalomtörténeti kontextusba helyezte. A meg nem született (és nem elveszett) magyar ősmondáktól a népi-urbánus vitákig tekinti át azt az irodalmat, amelynek művelői és közönsége a Nyugathoz képest oly megkésett újkor hajnaláig csak nemest és jobbágyot ismert, s amiben ezért a polgári funkciókat más kulturális hagyományokkal érkezettek (németek és zsidók) töltötték be.
A kérdésfelvetések történelmi pillanata fél évszázad után megismétlődött, vagy inkább ugyanott toporog, mint amikor Komlós a „zsákutcás fejlődés” antagonizmusaival szembesült. Ezért aktuálisabb, mint megírásakor – hiszen a fél évszázad felgyorsult ideje sem adott választ a nemzeti mélypont lidérces fényeiben megmutatkozó ellentmondásokra. Akik meg kívánják haladni a megosztó és elszegényítő, már-már átkos megosztást, azok alapműként olvassák és fogadják el Komlós Aladár diagnosztizáló töprengéseit a magyar kultúra betegségtörténetéről.
Múlt és Jövő Kiadó; 124 oldal, 2300 Ft.
