Most került a mozikba a szélhámosságáról elhíresült Casanova történetének legújabb feldolgozása, melynek elvileg magyar vonatkozása is van: az egyik szereplő ugyanis nem más, mint Osvárt Andrea egykori modell.
2006.03.29 08:31
A Bond-lány szerepére az utolsó pillanatig esélyes hölgy jelenetét ugyanis nemes egyszerűséggel „száműzték” a film európai verziójából. Andi az egyik meghódított nő szerepét kapta, amit nem is alakított rosszul, végül azonban (többek között) ő esett áldozatul a 25 perces „kurtításnak”. A pech ellenére szerencsére megkapta a kialkudott gázsiját, ami annál is inkább indokolt, mivel az amerikai verzióban szerepel, ráadásul jelenete rövidsége ellenére igencsak kedvező kritikát kapott.
A szerencse azonban rámosolygott, hiszen következő filmjében már főszerepet kapott, így a jövő év elején a magyar közönség előtt is megcsillanthatja tehetségét. Az Exodus című regényből készült alkotásban egy cseh zsidó lányt alakít, a stáb pedig a legteljesebb mértékben elégedett eddigi munkájával. Andrea is optimistán tekint a jövő elé, hiszen amennyiben a közönség is pozitívan fogadja legújabb alakítását, elképzelhető, hogy Hollywood kapui is megnyílnak hazánk lánya előtt. (Napi Ász híre alapján ma.hu)