Forrás: Index

Utolsó ülését tartotta hétfőn a svájci Genfben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, a testület feladatait hatvan év után egy új állandó szerv, az Emberi Jogi Tanács veszi át. Az 53 tagú bizottság hatvankettedik, egynaposra rövidített ülésszakán átadta a folyó ügyeket a 47 tagú jogutód tanácsnak, amely június 19-én tartja első ülését Genfben.

Az 1946-ban létrehozott bizottság az utolsó néhány évben elvesztette hitele jó részét, többek között azzal, hogy a testületbe bekerültek az emberi jogok sárba tiprásáról hírhedt államok – például Kína, Kuba, Szaúd-Arábia – képviselői is. A testület feletti kvázi gyászbeszédében Louise Arbour, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mindazonáltal méltatta a bizottságot, felelevenítve, hogy annak idején ez a testület fektette le az emberi jogok nemzetközi rendszerének alapjait, amelynek ékessége az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

Az új állandó testület, az Emberi Jogi Tanács létrehozását március idusán 170 tagország támogatta. Négy tagállam – az Egyesült Államok, Izrael, a Marshall-szigetek és Palau szigetállam – szavazott nemmel, három tagország – Fehéroroszország, Irán és Venezuela – tartózkodott. A négy módosító javaslatot előterjesztő Kuba igennel voksolt, jóllehet egy sor fenntartást fogalmazott meg és a Nyugat kreációjának nevezte a tanácsot, amelynek tagjait május 9-én választják meg New Yorkban.

Comments are closed.