Képzeljünk el egy olyan együttest, amely három brazíliai, egy marokkói arab, egy amerikai és egy Mauritius-szigeteki zenészből áll, és a tetejébe mindezt egy osztrák férfi irányítja. Nos, Joe Zawinul bandája éppen ilyen – legalábbis jelen pillanatban, az összetétel ugyanis turnéről turnéra változik. Mindenesetre a kulturális sokszínűség nemcsak a tagok származására, de az általuk játszott zenére is vonatkozik, hisz az elektronikus dzsesszalaphoz mindenki hozzátesz még egy keveset saját hazájának zenei világából is. Magas szintű fúziós koncertnek nézünk tehát elébe: március 25-én, a Millenárison lép fel Joe Zawinul és a Zawinul Syndicate.
Az osztrák és Miles Davis
Joe Zawinul 1932-ben született Bécsben, majd a gyermekként átvészelt második világháború után ott végezte el a konzervatóriumot is, zongora szakon. Tehetségének köszönhetően rögtön talált is a végzettségének megfelelő állást: egy ideig koncertzongoristaként szórakoztatta az osztrák közönséget. Zenei ízlése azonban már ekkor az amerikai gyökerű dzsessz felé hajlott (példaképe Duke Ellington volt), így 1958-ban megpályázott és el is nyert egy ösztöndíjat, mellyel a bostoni Berklee School of Musicban tanulhatott tovább. Ennek eredményeképpen a következő három év alatt már olyan nagyságok mögött billentyűzhetett, mint Maynard Ferguson, Slide Hampton vagy Dinah Washington. 1961-ben aztán beszállt a szaxofonvirtuóz Cannonball Adderley csapatába, ahol a hard bop műfaj trükkjei mellett megtanulhatta azt is, hogyan lehet a közönség szívébe férkőzni: Adderley ugyanis a kortársaitól elütő vidám, életteli játéka és a számok közötti magyarázó (tehát a zenét közérthetővé tevő) kiszólásai miatt az egyik legnépszerűbb dzsesszmuzsikusnak számított akkortájt. Zawinul kilenc évig játszott együtt a zenekarral, ő szerezte legnagyobb slágerüket, az azóta már klasszikussá vált Mercy, Mercy, Mercy-t is.
Ezután, ha lehet, egy még nagyobb sztárral hozta össze a sors: Miles Davis két albumán is közreműködhetett. Davis ekkoriban kezdett el érdeklődni az elektronikus zene iránt, aminek dzsesszbe olvasztásához kapóra jött neki az ekkor már szintetizátoron játszó Zawinul kísérletező kedve. A dzsesszkirály első elektronikus albumának (In A Silent Way) címadó dalát végülis a bécsi fiú írta meg, aki a kedvező fogadtatás után a Bitches Brew lemezen is jelentős szerepet kapott. Zawinul az itt elkezdett zenei vonalat ezután már saját együttesében vitte tovább: ez volt a Wayne Shorterrel közösen alapított Weather Report, amely a fúziós mozgalomba bekapcsolódva az elektronikus dzsessz és a rock sajátos elegyét alkotta meg, a középpontban, fő teremtő erőként, az improvizációval. Amellett, hogy a közönség körében mindmáig ők az egyik legnépszerűbb dzsesszbanda, olyan kultikus dalok is köthetők a nevükhöz, mint a Black Market vagy a Birdland. Ez utóbbit egyébként azóta már standardként tanítják zeneiskolákban, és ez a dal hozott a Weather Report mellett későbbi feldolgozóinak, a Manhattan Transfernek és Quincy Jones-nak is egy-egy Grammy-díjat.
Lemezbemutató egy koncentrációs táborban
A korszakalkotó együttes tagjai állandóan cserélődtek, végül 1985-ben Shorter is kivált a zenekarból – innentől kezdve Zawinul már Weather Update néven működött tovább a megmaradt tagokkal. Nem sokkal később, kiterjesztve saját „hatáskörét”, megalapította a Zawinul Syndicate-et, mellyel azóta is együtt koncertezik. Más kérdés, hogy itt is csak a név az, ami állandó, a zenésztársak ugyanis folyamatosan váltják egymást, általában a frontember cseréli le a megunt tagokat újabban felfedezett, friss hangokra. A Zawinul Syndicate megalapítása azt is jelentette, hogy a mester figyelme az elektronizálás felől a világzene, azon belül is leginkább az afrikai és a dél-amerikai zenei hagyományok felé fordult. Ebbéli tanulmányait végül olyannyira sikerült elmélyítenie, hogy még a zenekarból tavaly távozott Sabine Kabongóval is ő értette meg az afrikai zene lényegét, annak ellenére, hogy maga az énekesnő Kongóban született. A „világzenésedés” természetes folyománya volt, hogy Zawinul különböző nemzetiségű zenészekkel dolgozzon együtt, akik viszont ennek megfelelően a világ más-más részein élnek. A szindikátus tagjai így viszonylag keveset próbálnak együtt, sőt, szinte csak a koncerteken találkoznak, ezért is hangsúlyos a zenekar improvizatív jellege. Ennek tükrében viszont feltétlenül tiszteletet parancsol az, hogy a frontember akár egy pillantásával vagy egy gesztusával is tudja irányítani a csapat játékát a színpadon.
A Syndicate mellett Zawinul gyakran tevékenykedett más formációkban és más zenei területen is, 1987-től hét éven át például szoros munkakapcsolatban állt egy komolyzenét játszó zongoristával, a bécsi Friedrich Guldával. Emellett szólókarrierjében is szívesen alkalmazta a konzervatóriumban tanultakat, így írva meg 1993-ban a Stories Of The Danube-ot, amely egy klasszikus zenei alapú szimfónia. Zawinul zsenialitását mutatja, hogy ez a darab is egy végtelen hosszú improvizációból született, amelyet alkotója csak megvágott és újrakevert a stúdióban, de egyetlen új hangot sem adott hozzá. Különleges projekt volt a 2000-es Mauthausen is, amely a holokauszt áldozatainak állított emléket, és amelynek sokkoló premierjére a mű címében szereplő egykori koncentrációs táborban került sor. Az idén hetvennégy éves művésznek ezenkívül még arra is jut energiája, hogy produceri feladatokat lásson el (például Salif Keita Amen című lemeze esetében), vagy éppen az igényes zene fellegvárává vált Birdland nevű klubját irányítsa szülővárosában.
A tekintélyes életpályát nemcsak a vájtfülű közönség méltatja, Zawinul ugyanúgy örvend a szakma, illetve a kritika megbecsülésének is: a Downbeat nevű dzsesszmagazin például már huszonegy alkalommal választotta őt az év legjobb billentyűsének. Megkapta már az Ausztria egyik legnevesebb zenei elismerésének számító Hans Koller-díjat és a német Phonografischen Wirtschaft dzsessz-díját is, egykori iskolája, a Berklee School of Music pedig díszdoktorává avatta. Az afrikai zene iránti elhivatottságát pedig úgy ismerte el a fekete kontinens tizenhét országa is, hogy neki adományozta a tiszteletbeli osztrák nagykövet címet. Tegyük hozzá, mindezt teljes joggal érdemelte ki egy olyan ember, aki szinte az egész életét annak szentelte, hogy a különböző stílusok elegyítéséből összegyúrjon egy magasabb rendű zenét. Nem mellesleg, rengeteg új tehetség felfedezését is köszönhetjük neki, és nem sok zenésztől kapjuk meg azt a felemelő érzést sem, ami a március 25-i koncerten is könnyen hatalmába keríthet minket: Zawinul képes a hallgatókra is maradéktalanul átragasztani azt szabadságot és életerőt, amit zenéjével sugall – még így is, túl a hetvenen.
Joe Zawinul & The Zawinul Syndicate – Millenáris Teátrum (II., Fény u. 20-22.), március 25., 20:00. Jegyár: 6000 / 6900 Ft
Apats Gábor
[origo]
