Kornfeld Zsigmond bankár volt és tőzsdeelnök. Fia, Móric már inkább értelmiségi akart lenni, mecénás és gondolkodó, vagyis tisztán kapitalisztikus szempontokból a hanyatlást képviselte.
Kornfeld Zsigmond bankár volt és tőzsdeelnök. Ősei 1876-ban jöttek a Felvidékről és állítólag egy tétel szilvalekvár volt minden vagyonuk. A család felemelkedése egyike volt a XIX. század végi hihetetlen kitöréseknek, ahol a csúcspontot kétségkívül Zsigmond képviselte.
Fia, Móric már inkább értelmiségi akart lenni, mecénás és gondolkodó, vagyis tisztán kapitalisztikus szempontokból a hanyatlást képviselte. Egyébként az is lehet, hogy rossz korban élt, sőt a legrosszabban. 1944-ben koncentrációs táborba zárták, ám mivel családtagjaival együtt ő is hajlandó volt átadni a családi vagyont a németeknek, az üzlet fejében Portugáliába távozhatott. Kornfeld Móricról Széchenyi Ágnes állított most össze egy kötetet.
– Miképpen tűnik el a közemlékezetből egy Kornfeld Móric formátumú személyiség? Az ügynek vétkesei, részesei bizonyára vannak. Mindenesetre a pártállam enyhén szólva nem volt érdekelt abban, hogy dicsőítse vagy egyáltalán illően méltassa Kornfeld Móricot. Ennyi elég volt az agyonhallgatáshoz, de 1990. óta miért csak most törhető meg a csend ezzel a Trianontól Trianonig című kötettel?
Széchenyi Ágnes:- Kevesen voltak, akik tudtak Kornfeld Móricról. H. Balázs Évától kaptam a témát, aki az egyetemen egy időben volt történész hallgató Kornfeld Móric lányával, Kornfeld Máriával. Egyikük Májusz tanítványa, másikuk Szegfű tanítvány volt, ez már egy harci helyzetet jelentett volna, ha nem lett volna a kölcsönös rokonszenv a két lány között, de a társadalmi távolság nagyon nagy volt. H. Balázs Éva Balázs Sándor írónak és Betrási Judit írónőnek a lánya volt, a Nyugat szellemi körében liberalizmusában, nőtt fel, ahol érvet, ahol tiszteletet, a szellemi teljesítmény váltott ki és nem a vagyon. Éppen ezért meglepte őket, hogy egyszer Konfeld Móric odatelefonált hozzájuk és azt kérte, hogy az ő lánya is a kisasszony akkor még ugye Balázs Éva találkozzanak az egyetemen kívül. Az Éva néni első reakciója inkább távolságtartás volt, hogy az ő barátságát nem lehet megvásárolni, de ugyanakkor a Mária iránti rokonszenv is dolgozott benne és elmentek egy Eötvös kollégiumi rendezvényre, ahol Umbold Zoltán állt az Eötvös Kollégium kapujában és ott állt két ifjú kirendelt táncos, akik azon az estén vagy délutánon a kisasszonyok szórakoztatására voltak hivatva, egyikük Sötér István, másikuk Kosáry Domokos volt. És ez az egyszeri találkozás utána egy barátsággá vált, olyannyira, hogy H. Balázs Éva 10-11 éven át nyaranta hosszabb időt töltött az iregi Kornfeld kastélyban és ugye ez egy nagyon fogékony időszak volt és páratlan társadalmi tapasztalatoknak a birtokába jutott, amit egyszerre élvezett belülről és tekintett kritikával kívülről. És ő érezte úgy, hogy neki kötelessége Kornfeld Móric emlékének a megőrzése valamilyen formában.
– Kornfeld Móric gondolkodásának meghatározó eleme, lényegi eleme a konzervativizmus volt. Mennyire ötvöződött ez szabadelvűséggel, nyitottsággal, mennyire hallgatott az ő konzervatív gondolkodásmódja, szemléletmódja az idők szavára?
– Én abban látom Konfeld Móricnak a tragédiáját, hogy modernebbnek indult, mint amilyen pályát ő később befutott. Ezt Hatvani leveleivel lehet bizonyítani, Hatvani és Ignotus modern ügyek mecénásaként tartották őt számon és ebből hátrált ő egy kicsit kijjebb. Én azt hiszem, hogy igen nagy volt az édesapja tekintélyének a nyomása, az édesapja elvárása, nagyon tisztelte az édesapját, semmilyen lázadásra utaló jeleket nem látunk. A második nehéz teher azért azt gondolom, hogy a házassággal érkezett. Ő maga bár nem volt szegény ember, de az édesapja hagyatéka nem volt olyan óriási, mint amekkora vagyon, többszörös vagyon érkezett a Weiss Mariannal való házasságba és utána ott másfajta elvárások terhelték őt meg, és ehhez jött az a társadalmi, politikai trauma, amit az első világháború, a veszteség, a két forradalom és utána a pogromok, illetve az antiszemitizmus hozott. Én úgy érzem, hogy ezek nyomták őt valamennyire össze és ebből kivezető utat ő mégis csak a konzervativizmusban látta.
– Erős biztonságtudata volt Kornfeld Móricnak, akár csak az édesapjának, biztonságtudata itt, Magyarországon. Ezért az országért akart tenni valamit és tett is sokat. Aztán ez megingott. Sőt, ez tulajdonképpen összeomlott 1944. március 19-én amikor Magyarország német megszállás alá került. Leírja annak a tíz hétnek a történetét, amelyben életveszélyben volt. Érdekes a helyzetéről adott jellemzése. Azt mondja, hogy személyből tárggyá változott letartóztatásakor és Pascalt idézi, Pascal metaforáját, gondolkodóvá lett. Ön ezt hogyan értelmezi?
– Úgy látom, hogy ő magát igazából nem tartotta fontosnak. Ő a vagyont is arra használta, hogy segítsen. A vagyonnal tudta, hogy jótékonynak lenni is nagyon nehéz. Az adományainak nagy része, például a Pécsi Tudományegyetemnek juttatott ösztöndíjak és laboratóriumi felszerelések is többnyire névtelenül, de mindenféleképpen a nagy ünnepélyességet kerülve érkeztek meg az egyetemre. A fiatalokat meghívta az ő mecénási odújába, a Mária Valéria utca 12-be és megbízásokat adott a fiataloknak. Tehát nem azt mondta, hogy én téged segítelek, hanem elvárt cserébe valamilyen tanulmányt. Több olyan mecénási gesztusáról tudunk, amikor kifejezetten kérte, hogy ne is kerüljön bele a neve a támogatók közé. Ilyen volt Kodály hatvanadik születésnapjára készített emlékkönyv, amit Gunda Béla tanúsítványa szerint teljes egészében ő finanszírozott.
– Kornfeld Móric és felesége 1925-ben katolizált. Mi késztette erre és miként vált mélyen hívő katolikussá, akinek a mauthauseni táborban az volt a gondja, hogy hogyan gyónhatna a tilalom ellenére?
– Igen és az is nagyon szép ebben a visszaemlékezésben, amikor végre sikerült találni valakit, akinek ott meggyónhatott, akkor ugye nem lehetett keresztet rajzolni a gyónó homlokára, ezért egymás felé nyújtották a kezüket és a pap egy kis keresztet rajzolt a tenyérbe, mintha átadott volna valamit. Egészen biztos, hogy a történelmi Magyarország szétesése, a „18-as és „19-es sokk után a bűnbakkeresés, az antiszemitizmus ő benne egy még inkább azonosulási vágyat szült, az asszimilációt még mindig lehetségesnek gondolta. A család úgy emlékszik, hogy írt egy tanulmányt Vasárnapi katolicizmus címmel, amely az ő benső azonosulásával foglalkozott, tehát hogy a vasárnapi katolikusok és a katolicizmust bensőleg átélő ember közti különbséget próbálta megfogalmazni.
Ocsovai Gábor beszélgetése nyomán
