Ismét lesz rövidek éjszakája, ezennel német rövidfilmekből verbuválva. De nyakunkon a tavaszi fesztivál a Menyasszonytánccal, kiállításokkal és bluesfesztivállal. Aki arab ritmusokra szeretne mozogni, annak az A38-ra szervezett hastáncfesztivált ajánljuk; ám azok sem fognak unatkozni, akik a Fonót választják, három zenekar is húzza majd az ír talpalávalót.
Mozi
Animáció felnőtteknek
Akira
Az Akira, amellett, hogy az anime műfaj egyik alapműve, bevezeti a magyar nézőket a felnőtteknek szóló animáció izgalmas, itthon a széles közönség számára még kevésbé ismert világába. A film Neo-Tokyóban játszódik, amely a régi Tokió helyén épült a III. világháború után. Harminc évvel a világégés után az ország az összeomlás szélén áll, a vezetés korrupt, mindennaposak a lázongások, az utcai harcok. A kilátástalan jövő előtt álló fiatalok tanulás helyett inkább motoros bandákba tömörülnek, úgy vívják kisstílű háborúikat riválisaikkal, miközben az elnyomó kormányerők egy titkos, mindent átható „isteni erő” birtoklásáért folytatnak gátlástalan harcot, az őket megbuktatni szándékozó lázadókkal.
A film eredeti bemutatója 1988. július 16-án, Japánban volt. Európában utoljára tizenöt évvel ezelőtt mutatták be. A világ számos térségében vetítették, de jelenleg Magyarország az egyetlen ország, ahol műsorra tűzték.
Színes, japán animációs film, 125 perc, 1988
Rendezte: Katsuhiro Otomo
Kurz und Gut
Rövidek éjszakája 2.
Itt a Rövidek éjszakájának folytatása, most Kurz und Gut címmel készített újabb válogatást a Szimplafilm. Az 1997 és 2002 között forgatott német dokumentum- és kisjátékfilmek összesen 84 percben mesélnek a német életérzésről.
Látható többek között a Marco dolgozik című rövidfilm, amelyben Marco bezárkózik műtermébe, hogy megfesse legújabb képét. Kezdetben, azonban inspiráció híján a vászon üres marad, ezért úgy dönt, pihenésképp kitakarítja a műtermet. Eközben talál egy üveg pálinkát… Az Egy darab a szívemből Sarahról az irodai alkalmazott és Stefan, a web-designer szenvedélyes kapcsolatáról szól. A tenger című filmben egy német turista bukkan elő a tengerből. Amikor végigsétál a parton, minden ugyanolyannak tűnik, mint korábban, mégis minden megváltozott, különös dolgok történnek vele…
Az Illatok az 1952-es Námetországot idézi; a vasfüggöny lassan leereszkedik. Egy Berlinből Lipcsébe tartó vonatúton rutinszerű poggyászellenőrzés folyik. Achim és Herbert tanúi lesznek, milyen trükkökkel megy a nagystílű csempészet. Az öngyilkosság tűnik az egyetlen kiútnak Az Ina születésnapja című alkotásban. Ám több sikertelen kísérlete közben, Inaval mégis történik valami jó: megismeri Karlt, az 59 éves tűzoltót. Idő kell azonban, míg végre egymásra találnak… A diák című rövidfilmben a vekker lesz az, ami megváltoztatja egy ember életét. A vekker, amely nap, mint nap arra emlékeztet, hogy minden reggel iskolába kell menni.
Az Örökké című filmben Friedrich és Charlotte már 40 éve alkotnak egy párt. Minden ugyanolyannak tűnik, mint lenni szokott. Friedrich azonban lelke mélyén változásra, változatosságra, és talán még egy hosszabb szakításra is vágyik. Megteszi a lépést a szabadság felé, azonban hamar rájön, mennyi mindent elveszített.
Válogatás német rövidfilmekből, eredeti nyelven magyar felirattal, 84 perc
Szimpla Kertmozi, március 16.
Színház: varieté és klezmer-musical
A világ első klezmer-musicalje
Menyasszonytánc
A történet egy erdélyi román-magyar-zsidó településen játszódik. Bárány András – a módos gazda fia – éppen legénybúcsút tart, házasságra készül a szegény, de igen szemrevaló Patkós Rózsival. Ám a legénybúcsú kissé elhúzódik, kiderül ugyanis, hogy hiányoznak az esketéshez szükséges papírok. Fény derül arra is, hogy az eddig kereszténynek hitt Rózsi, tulajdonképpen zsidó. Bárány András összeroppan a szörnyű fordulat hatására. Úgy érzi, el kell tűnnie, el kell menekülnie a világból. Apja tiltakozása ellenére önként jelentkezik katonának…
Hogyan alakul a két szerelmes sorsa? Mennyi viszontagságon kell keresztülmenniük, hogy megtalálják a kiutat és a boldogságot ebben a különös, román-magyar-zsidó hagyományok uralta világban, ahol a klezmer-zene ritmusára szenvedélyesen peregnek az események?
A Menyasszonytáncot, amely az első klezmer-musical a világon, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon láthatjuk.
Budapesti Operettszínház, március 17-18.
Színház-cirkusz-varieté
Victoria Thierrée Chaplin: Aurélia oratóriuma
Színház, varieté, cirkusz – mágikus hely; felütve a misztérium álmok-szőtte világával. Ez az Oratorio d”Aurélia. Valószerűtlen találkozások, oda nem illő karakterek egy feje tetejére állított világban – semmi sem az, aminek… Nincs kezdete, és nem is ér véget, csak a képzeletünk vezette furcsa és költői logika halmozta képszilánkok miriádjai peregnek szemünk előtt. Az előadás életre kelti az álmokat, és elkalauzol abba a világba, ahol a számunkra lehetetlen a megszokott.
Victoria Chaplin és Jean Baptiste Thierrée, Aurélia Thierrée szüleinek nevéhez olyan világszerte hírhedt produkciók fűződnek, mint a Cirque Bonjour, Le Cirque Imaginaire és Le Cirque Invisible. Aurélia első lépéseit a színpadon éppen ezekben az előadásokban tette; édesapja bőröndös mutatványában ő volt az egyik csomag â

