Forrás: MNO

Az Egyesült Államok kész arra, hogy megelőző csapást mérjen Iránra – áll egy csütörtökön nyilvánosságra kerülő amerikai „stratégiai dokumentumban”. Hasonló politikai deklaráció utoljára 2002-ben, az Irak elleni támadást megelőzően adott ki Washington. A dokumentum Oroszországot és Kínát is kritizálja.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter csütörtökön figyelmeztette Iránt, hogy térjen vissza a tárgyalásos útra atomprogramja ügyében, s azzal vádolta Teheránt, hogy „a terrorizmus központi bankja.” Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Rice azután beszélt erről, hogy találkozott kollégájával, Alexander Downerrel Sydneyben. Az amerikai diplomácia feje nem írta körül részletesebben, miből vonta le Teheránnal kapcsolatos következtetését, ám rámutatott: itt az idő, hogy Irán számot vessen a nemzetközi közösség felhívásával.Az Egyesült Államok az iraki helyzet ellenére is kész arra, hogy megelőző támadást indítson azok ellen, akik veszélyeztetik, s e vonatkozásban is Iránt tartja a legnagyobb kihívásnak – derül ki a Fehér Ház által ma nyilvánosságra hozandó dokumentumból. „Ha szükséges, nem zárjuk ki az erő alkalmazását, még mielőtt bármely támadás indulna ellenünk, s ez akkor is így van, ha bizonytalan az ellenfél megtámadásának ideje és helye” – áll a Fehér Ház által közölt, úgynevezett stratégiai dokumentumban. Az AFP közli: rendelkezik a 49 oldalas szöveg egy példányával.

A dokumentum szerint az iráni rezsim támogatja a terrorizmust, fenyegeti Izraelt és aláássa a Közel-Kelet békéjét; saját népét pedig megfosztja a sóvárgott szabadságtól. Az iráni rezsimnek stratégiai döntéseket kell hoznia és megváltoztatni politikáját – ez a legfőbb célja az amerikai politikának – derül ki a dokumentumból, melynek több megállapítása egybeesik George Bush amerikai elnök nyilatkozataival.

A Gonosz változó tengelye

A Bush-adminisztráció már több alkalommal kiemelte a megelőző csapás jogát korábbi stratégiai nyilatkozataiban. Hasonló dokumentum 2002 szeptemberében, Irak megtámadása előtt néhány hónappal látott napvilágot. Washington ebben az időszakban is tömegpusztító fegyverek általi fenyegetésre hivatkozott, s bár e fegyvereknek nyomát sem lelték Irakban, az amerikai politika azóta is ragaszkodik ahhoz,hogy a világ „biztonságosabb hellyé” vált Szaddám rezsimjének megdöntése óta. A jelenlegi dokumentum szerint Irán jelenti a legnagyobb kihívást Amerika számára. A Bush-adminisztráció azzal vádolja a perzsa államot, hogy titokban atomfegyver gyártására törekszik.

A csütörtökön nyilvánosságra hozandó nemzetbiztonsági dokumentum ugyanakkor leírja, hogy mindemellett Washington a nemzetközi együttműködésben látja a válsághelyzetek feloldásának legfőbb eszközét.

Szintén a politika megváltoztatására szólítja fel a dokumentum a „gonosz tengelyéhez” tartozó Észak-Koreát. A nyilatkozat zsarnokságként említi Szíriát, Kubát, Fehéroroszországot, Burmát és Zimbabwét, míg kritikákat fogalmaz meg Oroszország és Kína vonatkozásában is.

Komoly biztonságpolitikai fenyegetésként írja le a dokumentum, hogy tömegpusztító fegyverek kerülhetnek terroristák kezére. Visszautasítja ugyanakkor Washington, hogy a terrorizmus elleni harc a vallások háborúja, az iszlám elleni harc lenne.

AFP, AP, Le Nouvel Observateur

Comments are closed.