Németországban a külföldiek és a helyiek együttélésének árnyoldalait többnyire a bevándorlók terhére elkövetett, idegenellenes bűncselekményekkel szokták illusztrálni. Egy most elkészült filmben fordult a kocka.
Megy a 15 éves, szőkésbarna hajú, angyalarcú fiú hazafelé az utcán, az orra vérzik, az arca könnyektől maszatos, szipog, a lábán csak zokni van. Éppen most verték össze, a márkás edzőcipőn kívül elvették a mobilját, a pénzét, s ha nem akarja, hogy újra összeverjék, legközelebb 50 eurót kell leperkálnia. A helyszín Berlin, annak is Neukölln kerülete, Michael, az összevert fiú német, Erol, a bandavezér, aki a támadást és kifosztást vezette, és aki a védelmi pénzt követeli, török.
A jelenet abból a filmből való, amelyet a múlt csütörtökön kezdtek el vetíteni a berlini mozikban, de már a bemutató előtt komoly vitákat váltott ki. Mégpedig arról, mennyiben autentikus, mennyiben adja vissza annak a berlini városrésznek a tényleges hétköznapjait, ahol 22 százalék feletti a bevándorlók (elsősorban törökök, arabok) aránya, ahol az általános iskolákban már több az idegen ajkú, mint a német anyanyelvű diák, és ahol messze az átlagot meghaladó a bukások, a be nem fejezett tanulmányok aránya.
A Kőkeményen című film alapsztorija egy eléggé szokványos lecsúszási folyamat: Michael és még mindig vonzó, harmincas évei elején járó mamája az előkelő Zehlendorf kerületből, ahol addig a mama tehetős szeretőjénél laktak, de ahonnan a „doktor úr” még attraktívabb élettársra vágyva kirakta őket, Neukölln multikulturális bérházainak egyikébe költözik. A villanegyed jólétéből a lepusztult miliőbe kerülő fiú sem a lakásban, sem az iskolában, sem az utcán nem találja fel magát, gyorsan az agresszivitás célpontjává válik. Kétségbeesésében, hogy ki tudja fizetni az 50 eurót, nehogy újra összeverjék, visszamegy anyja volt szeretőjének villájába, ellopja annak mobiltelefonját, hitelkártyáját. Az utóbbiról szerzett pénzt anyja új, mondhatni, környezetkompatibilis szeretője egyszerűen zsebre vágja, és a fiú végül a lopott mobiltelefont kényszerül áruba bocsátani. Ágy kerül kapcsolatba Hamallal, az arab kábítószerdílerrel, akiben erős és első pillantásra jótékony védelmezőre lel. Az újra támadó török bandát Hamal testőrei szétkergetik, Michaelnek pedig még némi pénzkereseti lehetőséget is kínálnak: időnként el kell vinnie egy kis csomagot ide-oda.
A fiúból tehát kábítószerfutár lesz (bizalomgerjesztő vonásai mintegy menlevelet jelentenek a rendőrségi akciók során), van pénze, biztonsága – mígnem egy nagy tétel leszállítása után hátizsákjában a vételárral a török banda újra meg nem támadja. Dulakodás közben a hátizsák a pénzzel a felüljáróról a jellegzetes berlini gyorsvasút, az S-Bahn éppen alant elhaladó kocsijára esik, és nyoma vész. Az ezt követő végkifejlet már valóban inkább a filmkészítők fantáziájának világába utalható – Hamal testőrei előkerítik a hozzájuk képest kisstílű tolvajbanda vezérét, és Michael kezébe pisztolyt nyomnak: intézze el -, ám az azt megelőző események és fordulatok igencsak valóságközeliek.
Legalábbis ezt állítja Heinz Buschkowsky, a kerület szociáldemokrata polgármestere, aki régóta egyfajta Cassandraként újra meg újra felhívja a figyelmet a bevándorlók integrációjának elmaradásából fakadó súlyos veszélyekre. A film bírálói – köztük Özcan Mutlu, a zöldek parlamenti képviselője – viszont túlzónak tartják az erőszakos jeleneteket, önbeteljesítő jóslatként elítélik a filmből szerintük sugárzó idegenellenes félelmet, pánikkeltést. A zöld párti politikus azt vetette a polgármester szemére: ahelyett, hogy örülne a kerületében virágzó multikulturalitásnak, ijesztgeti az embereket. A polgármester szerint viszont, ha így mennek tovább a dolgok, csak idő kérdése, mikor következnek be Berlinben is a párizsihoz hasonló, etnikai gyökerű zavargások.
Persze szó sincs arról, hogy Berlin-Neukölln utcáin ne lehetne nyugodtan sétálgatni, a török zöldségesnél bevásárolni, az arab kávézóban megpihenni anélkül, hogy bántódása esnék az embernek. De az éppen a múlt héten közzétett rendőrségi statisztika szerint a film készítői mégsem légből kapott ötletekből merítettek. Miközben ugyanis a bűncselekmények száma Berlin egészében tavaly 5,7 százalékkal csökkent 2004-hez képest, és még ennél is jobban esett a fiatalkorú elkövetők számlájára írható esetek száma, aggasztóan nőtt a migráns családokból származó fiatal elkövetők aránya. Mégpedig elsősorban az erőszakos, sokszor már brutális bűncselekmények körében, ahol az elkövetők több mint 30 százaléka bevándorló családból származik.
Különösen aggasztó a rendőrök szerint az az új divat – amit különben a film is felvillant -, hogy a fiatalok a videofelvételek készítésére is alkalmas mobiltelefonnal felveszik az áldozat összeverésének részleteit, s mint valami skalpot mutogatják egymásnak.
A rendőrségi statisztikán kívül sajátos fényt ad a most bemutatott filmnek egy másik, néhány hete már óriási kasszasikerként futó film, a Farkasok völgye című török alkotás. Ez az iraki háborúban játszódik, ahol az amerikaiak, akik egyébként is a rossz megtestesítői, egy félreértés miatt fogságba ejtenek néhány, egyébként a szövetséges erőkhöz tartozó török katonát, megalázzák őket, s bár az ügy tisztázódása után a foglyok kiszabadulnak, egy török, mint afféle hős, bosszút áll a rajtuk és a nemzeti büszkeségen esett sérelmekért. A török film, vélekedett számos német kritikus, egyértelműen nacionalista-soviniszta, Nyugat-ellenes, némi rasszista és antiszemita beütéssel. Edmund Stoiber keresztényszociális pártelnök és bajor miniszterelnök még azt is felvetette, vajon mindenképpen kell-e ezt a filmet vetíteni Németországban. És bár volt forgalmazó, aki le is vette a műsorról, viszont ahol tovább futott, ott lelkes török fiatalok tódultak a mozikba, a nézők száma már félmillió körül jár.
Egy negatív hős kontra egy pozitív – szó sincs arról, hogy ezzel ismét helyreállna a békés átlag. A német társadalomnak – int a neuköllni polgármester – végre komolyan kell vennie, hogy kialakul egy párhuzamos társadalom, ahol a lemaradók, a hátrányos szociális helyzetű migránsok egyre nagyobb számban sodródnak az erőszak felé.
A Kőkeményen közönségpremierjét stílszerűen Neukölln egyik multiplex mozijában tartották, mind a kilenc teremben egyszerre. A jegy egyben belépő volt az azt követő monstre partira is, amit viszont, ugyancsak stílszerűen, egy bezárt áruház üres eladóterében rendeztek. Az éjszakába nyúló nyilvános nagy bulin jó néhány bőrdzsekis-nyakláncos-tetovált figura mintha egyenesen a filmvászonról jött volna – mégis békés volt a hangulat.
WEYER BÉLA / BERLIN
