Forrás: MA

Az elmúlástól való félelem hatására keletkezett a halálon túli valóság reménye. A keresztény hit az Isten és az ember párbeszédes kapcsolatára épít.

2006.03.15 23:49

Korunk, a 21. század legnagyobb kihívásai mégis csak az emberi élet és halál titkainak megfejtésével, az agyműködés rejtélyének, az „Én”, az „ego” kérdéseinek megválaszolásával, a lélek-test feltételezett dualizmusával kapcsolatosak. – mondta Vizi E. Szilveszter a Mindentudás Egyetemén.

Félelem az elmúlástól

Az elmúlástól való félelem hatására keletkezett a halálon túli valóság reménye. A keresztény hit az Isten és az ember párbeszédes kapcsolatára épít. A zsidó-keresztény kultúrkörben az ember istenhitével meghaladja végességét, hisz a feltámadásban, de a földi életet értéknek tekinti, és a „Ne ölj” parancsa biztosítja számára az evilági élet fontosságát.

Vallások és a halál

Más vallásokban, a hinduizmusban és a buddhizmusban a reinkarnáció feltételezése – az az elképzelés, hogy a lélek egy másik testben él tovább – csökkenti a haláltól való félelmet. A különböző vallások természetszerűleg eltérő módon ítélik meg az élet és a halál kérdését, ahogy a különböző filozófiák is másképp magyarázzák. A halál pillanatát tehát rendkívül nehéz meghatározni.

Cikk folytatása a következő oldalon

Comments are closed.