Németország és Egyiptom egyetért abban, hogy Irán esetében ki kell meríteni „a számos diplomáciai lehetőséget” – hangzott el Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Angela Merkel német kancellár szombati berlini találkozója után.
Az egyiptomi államfő háromnapos látogatáson tartózkodik Németországban, s szombaton azt szorgalmazta, hogy hozzanak létre atomfegyvermentes övezetet a Közel-Keleten, amelybe Izrael is beletartozna. Merkel örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a vitatott iráni atomprogram ügye minden jel szerint a Biztonsági Tanács elé kerül.
Merkel szerint a palesztin választásokon győztes Hamasznak el kell fogadnia, hogy az erőszak nem lehet eszköz a problémák megoldására. Mubarak arra szólította fel a szélsőséges szervezetet, hogy fogadja el a közel-keleti probléma megoldása érdekében eddig aláírt megállapodásokat. „Ez elemi előfeltétele egy palesztin állam létrejöttének” – fűzte hozzá Merkel.
Mindkét politikus a mérsékeltnek tartott palesztin elnököt, Mahmud Abbászt kívánja támogatni, mindkét ország továbbra is elkötelezi magát a közel-keleti békefolyamat mellett, Izrael és a palesztin területek békés együttélését kívánja támogatni a Hamasz győzelme után is.