Az abortusz napirendre vételével új erőre kapott az Egyesült Államokban a kultúrharc. A morális értékeket veszélyben látók a konzervatív többségűvé vált legfelsőbb bíróság révén szeretnének gátat szabni a liberális törvényeknek.
A mindössze 780 ezer lakosú Dél-Dakota az USA egyik legkisebb népességű szövetségi állama. A minap magára vállalta, hogy új frontot nyit az USA-t az 1960-as évek óta megosztó kultúrharcban, amelyben a liberálisok a vélt vagy valós diszkriminációk megszüntetéséért, a konzervatívok pedig a szerintük ennek során föladott morális értékek visszaállításáért küzdenek. A dél-dakotai képviselőház és szenátus ugyanis nagy többséggel elfogadta az abortusz szinte teljes tilalmáról szóló törvényt, amely a művi terhességmegszakítást csak abban az esetben engedélyezi, ha az anya élete veszélyben van, a tiltással dacoló orvosokra pedig két év börtön várna. A példát a hírek szerint követni készül Mississippi, Indiana, Ohio, Georgia és Tennessee állam is.
A szigorú abortusztilalomról szóló törvény végrehajtását várhatóan azonnal megakadályozza az első bíróság, ahova az ellenzők fordulnak, ám Dél-Dakota és társainak célja nem is a művi terhességmegszakítás gyors illegálissá tétele, hanem hogy az ügy fölkerüljön az USA legfelsőbb bírósága elé. Ezzel ugyanis precedenst akarnak teremteni az abortuszt 1973-ban liberalizáló Roe kontra Wade döntés felülírásához.
Az időt pedig azért látják elérkezettnek, mert az elhunyt William Rehnquist helyett John G. Roberts lett a testület elnöke, a nyugalomba vonult Sandra Day O”Connor helyét pedig Samuel A. Alito foglalhatta el. Mindkét újonc konzervatívnak számít, és különösen fontos Alito kinevezése, hiszen O”Connor kiélezett helyzetben évek óta a mérleg nyelvét képezte a bíróságon, és ha 4-4 szavazat megoszlott egy ügyben, akkor a döntő voksot rendszerint ő jelentette. Például 1992-ben, amikor legutóbb frontális támadást intéztek az abortusz liberalizációja ellen, és az 5:4 arányú elutasítás O”Connoron múlt.
A művi terhességmegszakítás az 1973-as döntés óta áll a kultúrharc középpontjában, és választásokon egyfajta lakmuszpapír a jelöltek megítélésében: aki abortuszpárti, az nem számíthat konzervatív szavazatokra, aki pedig ellenzi, az nemigen reménykedhet liberális voksokban. A magzati élet abszolútumát hirdetők közül sokan viszont attól tartanak, Dél-Dakota túllőtt a célon, mert még nem érett meg az idő a három évtizede született állásfoglalás teljes felülbírálására, a legfelsőbb bíróságon ugyanis biztosan csak a két konzervatív hangadó, Antonin Scalia és Clarence Thomas szavazatára számíthatnak. Roberts és Alito álláspontjáról még nem tudni, mennyire radikális, Anthony Kennedy korábbi véleménye alapján pedig konzervatív beállítottsága ellenére nem vetné el teljesen az amúgy jogászok szerint viszonylag gyönge alkotmányossági érveléssel alátámasztott Roe kontra Wade döntést.
Az óvatosabb konzervatívok úgy vélik, inkább az 1992-ben nyitott kiskaput – miszerint lehetséges az abortuszt korlátozni, de csak akkor, ha az nem rak „indokolatlan terhet” az anyára – kellene tágítgatni, amit az egyes szövetségi államok szorgosan végeznek. Tavaly USA-szerte félszáz olyan törvényt hoztak, amelyekben például szigorították az abortuszt végző klinikák engedélyezését, 24 órás várakozást írtak elő a műtét végrehajtására, vagy rögzítették az anya kötelező szembesítését magzata ultrahangos képével. A fontolva haladók biztató fejleményként értékelik azt is, hogy a legfelsőbb bíróság nemrég a napirendjére vette a magzat kifejlett állapotában elvégzett abortusz tilalmáról szóló törvényt, amelyet Bill Clinton korábban kétszer is megvétózott, George W. Bush jelenlegi elnök viszont 2003-ban aláírt, ám egy szövetségi bíró néhány órára rá megtiltotta az alkalmazását. Arra számítanak ugyanis, hogy a testület konzervatív többsége a törvény helybenhagyásával újabb rést üt az abortusztilalom falán.
Az abortusz a kultúrharc legfontosabb, de nem egyetlen elvi és erkölcsi konfliktust jelentő kérdése. A konzervatív platform az 1980-as évek elején, Ronald Reagan elnöksége idején kovácsolódott össze, amikor az evangéliumi keresztények és a katolikusok egymásra találtak, majd a magukat morális többségnek nevező mozgalomhoz az ortodox zsidók és a keleti ortodox keresztények is csatlakoztak. Az élet abszolút védelmét hirdetve elvetik – és az abortusz engedélyezése jelentette „szabadosság” logikus eredményének tartják – az eutanáziát, amit azonban a konzervatívok nagy csalódására passzív változatában éppen az idén utalt vissza a már Roberts elnökletével ülésező legfelsőbb bíróság a szövetségi kormányéból az államok hatáskörébe.
Nem lebecsülendő egy-egy morális probléma mozgósító hatása sem Amerikában. A vallásos konzervatívok már az 1994-es republikánus fordulatban is meghatározó szerepet játszottak szavazataikkal – amikor négy évtized után többséghez juttatták a republikánusokat a kongresszus mindkét házában -, és Bush politikai elemzők szerint nem kis részben nekik köszönheti 2004-es újraválasztását. A mozgósítás ismét csak annak tulajdonítható, hogy a kultúrharc egyik frontján csatát nyertek a liberálisok, amikor a legfelsőbb bíróság 2003-ban alkotmányellenesnek minősítette azt a texasi törvényt, amely szodómiaként büntette a homoszexuálisok kapcsolatát. Érvként ugyanúgy a magánélet zavartalanságához fűződő alkotmányos jogra hivatkoztak, mint tették azt a Roe kontra Wade esetében, vagy még korábban, amikor 1965-ben házaspárok, majd 1972-ben egyedülállók számára is engedélyezték a fogamzásgátlást.
A liberálisnak számító Massachusetts állam 2003-ban törvényben engedte meg az egyneműek egybekelését. Erre reagálásként tucatnyi szövetségi államban tartottak a 2004-es választással egyidejűleg népszavazást a homoszexuálisok házasságának tilalmáról, és a morális értékek újabb eróziójától félve a nagy számban részt vevő konzervatívok a lehetőséget demokrata riválisánál, John Kerrynél határozottabban kizáró Bushra voksoltak. A vita azonban nem ült el, már az USA 16 tagállamában foglalták a helyi alkotmányba a tiltást, 27 államban pedig a házasságot két különnemű ember jogi egybekeléseként rögzítik. Az ügy a különböző jogi fórumokon keresztül a legfelsőbb bíróság felé tart, a kultúrharc e frontján a küzdelem kimenetele azonban még nehezen megjósolható. Az amerikaiak többsége ellenzi az egyneműek frigyét – elfogadhatóbbnak tartják a például Vermontban bevezetett polgári együttélési ceremóniát -, azt csak a demokraták egy része támogatja. A texasi szodómiatörvény alkotmányellenességét kimondó legfelsőbb bírósági többségi véleményt jegyző Kennedy pedig az állásfoglalást olvasók értésére adta: nem állt szándékukban a homoszexuális házasságkötés burkolt engedélyezése.
NAGY GÁBOR
