Forrás: kultura.hu

2006. március 08.

Nagy nézői és szakmai sikert aratott Prágában Forgács Péter Privát Magyarország című filmsorozata, amelyet a One World (Egy Világ) elnevezésű emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál keretében vetítettek a cseh fővárosban.

Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválon a nézők további Forgács Péter által készített filmeket is láthattak, illetve találkozhattak az alkotóval. A retrospektív vetítéssorozat, a széleskörű válogatás alapján a csehországi érdeklődők első ízben kaphattak átfogó képet a magyar filmes munkásságáról.

Forgács Péter az alternatív filmdokumentumok egyik jeles alkotója – írta kedden a Lidové Noviny című konzervatív napilap, amely ebből az alkalomból interjút is közölt a magyar alkotóval „Filmjeim mesélnek, de nem értékelnek” címmel.

Az Egy Világ elnevezésű emberi jogi dokumentumfilm-szemlét a kilencvenes évek második felétől kezdve rendezik meg Prágában, s egy-két év kivételével rendszeresen nagy volt az alkotások iránti érdeklődés. Idén negyven ország alkotóinak 118 filmjét tűzték műsorra a rendezők – mondta újságíróknak Igor Blazevic, a filmszemle igazgatója.

Megjegyezte: a fesztivál nem csupán filmvetítésekből áll, de számos beszélgetés, mesterkurzus, szakmai összejövetel és más érdekes rendezvény is társul hozzá.

A fesztivál megnyitóján Václav Havel volt cseh államfő is megjelent. „Az Egy Világ fesztivált azért tartom fontosnak, mert gyakran olyan szemszögből teszi lehetővé a világ dolgainak, eseményeinek megszemlélését, amilyenből a nagypolitika sosem nézi őket” – állítja Havel. Az idei filmszemlén kiemelkedő szerepet kapott a muzulmánok európai beilleszkedését bemutató tematikus blokk, illetve A zsidó kultúra éve című összeállítás.

Az One World fesztivál filmjei csütörtökig Prágában láthatóak, majd a alkotásokból készült válogatásokat egy-egy minifesztivál keretében 13 cseh városban is bemutatják.

Forrás: eszrevetel@port.hu

Comments are closed.