Március 6-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Andrzej Wajda világhírű lengyel filmrendező.
2006.03.06 06:34 MTI
1926. március 6-án született Suwalkiban. Apja hivatásos katonatiszt volt, így fia gyermekkora nagyrészt lovassági laktanyákban telt. 13 éves korában tört ki a II. világháború, amelyben apját 1940-ben a szovjetek kivégezték. Az árván maradt Wajda segédmunkásként dolgozott, templomok kifestésében segédkezett, 1942-től a hadseregben szolgált. A harcok befejeződése után a krakkói képzőművészeti főiskolán festészetet tanult, diplomát azonban már a lódzi filmfőiskolán szerzett.
1953-ban Aleksander Ford, a legtekintélyesebb rendező asszisztense lett, 1954-ben készítette első önálló filmjét. A barokk és olasz neorealista hatásokat tükröző A mi nemzedékünk című ellenállási dráma elsősorban hangvételében és formanyelvében hozott újat. Ez volt a háború Lengyelországra gyakorolt hatásáról szóló trilógiájának első része. A második, az 1944-es varsói felkelés idején játszódó Csatorna (1957) megkapta a cannes-i filmfesztivál különdíját, s ez tette világszerte ismertté Wajda nevét.
Ebben már jelen vannak a rendezőt izgató, egész életművén végigvonuló témák: a hamis mítoszok, a céltalan, értelmetlen hősiesség; romantikus szemlélete összekapcsolódik a társadalmi és erkölcsi mítoszok realista elemzésével. A harmadik rész, a Jerzy Andrzejewski regénye alapján 1958-ban készült Hamu és gyémánt először mutatta be, mi ment végbe Sztálin vasfüggönye mögött; Wajdát ekkor már főként a Zbigniew Cybulski által játszott főhős sorsa érdekelte. A színész gesztusaival, öltözékével a háború utáni nemzedék eszményévé és hősévé vált, megteremtve a lengyel James Dean mítoszát. (Cybulski élete és 1967-ben bekövetkezett halála Wajda Minden eladó című filmjének témája lett 1968-ban, főszerepben az új kedvenc Daniel Olbrychskival.)
Első színes filmje 1959-ben a II. világháború első napjaiban játszódó Lotna volt, egy ló és a legendás lengyel lovasság története. Mai témát először 1960-ban az Ártatlan varázslókkal dolgozott fel. Ő maga első érett filmjének a Sámsont (1961) tartja, amelyben egy zsidó egyetemista egy antiszemita tüntetésbe keveredve önvédelemből öl. 1961-ben rendezett először külföldön, Jugoszláviában Nyikolaj Leszkov regényéből készítette A kisvárosi Lady Macbethet. A napóleoni háborúk idején játszódik A légió (1965) Zeromski lengyel nemzeti regénye nyomán, a gyerekek 1212. évi keresztes hadjáratáról szól A paradicsom kapui (1967) – ehhez a jelmezeket és a díszleteket is ő tervezte. A Légyfogó (1969) groteszk szatíra a hitét vesztett, nagy célok nélkül vegetáló értelmiség világáról.
A világháború témájához 1970-ben a Hamu és gyémánttal rokonságot mutató Tájkép csata után című filmmel tért vissza. Ezután 1971-ben örök emberi szenvedélyekről szóló lélektani drámát rendezett, a Jaroslaw Iwaszkiewicz műve alapján készült Nyírfaliget témája a halál. 1979-ben szintén Iwaszkiewicz műve alapján készült a filozófikus Wilkói kisasszonyok.
Wajda számára döntő a lengyel irodalmi hagyomány, mestere a klasszikus irodalmi művek filmre vitelének. Legmélyebben Wyspianski Menyegző című drámája hatott rá, amelyet a 60-as években színpadra állított, 1971-ben pedig olyan filmet forgatott belőle, amelyben az eredeti dráma rímes verseiben beszélnek a szereplők. 1974-ben Wladyslaw Reymont regényéből készült Az ígéret földje, amely a lengyelországi kapitalizmus kialakulását mutatja be, az 1976-os Márványember a sztálini korszak valóságát mutatja be. Az ígéret földjét és a Wilkói kisasszonyokat egyaránt Oscar-díjra jelölték.
Wajda a Szolidaritás szakszervezet megjelenése után a nemzeti ellenállás fontos személyisége lett, a Márványember második része, a Vasember (1981) a Szolidaritás mozgalomról szólt. A film elnyerte a cannes-i filmfesztivál Aranypálma díját, a lengyel hatóságok nyomására ugyanakkor visszavonták a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díj jelöléstől. Emiatt Wajda a következő évben a Dantont már Franciaországban forgatta, s a francia forradalmi eseményeket párhuzamba állította a lengyelországi szükségállapot ábrázolásával. E filmjéért megkapta a legrangosabb francia filmes kitüntetést, a César-díjat. A következő években főként nyugat-európai színházakban rendezett, majd a rendszerváltáskor hazatért és a szenátus tagjává választották. Egyik utolsó filmje a lengyel nemzeti eposz, a Pan Tadeusz 1999-es filmváltozata a lengyel nemzeti lét értelmét és lényegét vizsgálja.
A lengyel filmiskola megalapítójának tekintett Wajda érdeklődésének középpontjában mindig a lengyel sors történelmi léptékű vizsgálata állt. Művei számos díjat kaptak, életművéért Berlinben és Velencében is kitüntették, megkapta az európai filmakadémia díját, 2000-ben pedig az életmű Oscar-díjat – e kategóriában a lengyel rendezők közül elsőként. 2001 júniusában megkapta a francia Becsületrend parancsnoki keresztjét. 2002 májusában Varsóban megnyitották filmrendezői mesteriskoláját, bemutatták az Aleksander Fredro Bosszú című vígjátékából készült filmjét. Néhány napja életműdíjat, tiszteletbeli Arany Medve-díjat kapott a berlini filmfesztiválon. A rendező ma is aktív, jelenleg a katyni tömeggyilkosságokról forgat filmet.
