Forrás: Magyar RádióA világ kevés pontján lehet olyan sok gyűlöletet tapasztalni, mint a három egyistenhit szülőföldjén. Egy török film most szembeállítja a muzulmán idillt az ördögi keresztény és zsidó tervekkel. Új vallásháború fenyegetne, vagy csak nagyon is földi szándékok manipulálják a vallásos érzületű tömegeket? Berlini tudósítónk fiatal muzulmánokkal cserélt eszmét a Farkasok völgye című film után arról, hogy mit is gondolnak a keresztényekről és a zsidókról.
Vidámnak induló esküvő Irak északi részén. 2003-at írunk, mostanáig, míg be nem tették ide a lábukat, ebbe a folklórparadicsomba az amerikaiak, szépen, szorgosan élt együtt arab, kurd, török. Ez a gyönyörűnek, gazdagnak, boldognak indult lakodalom híven tükrözi vissza a szép időket, de rosszat sejtenek azok a friss hírek, miszerint az amerikai megszállók elraboltak és megkínoztak tizenegy török katonát. Ez utóbbiak azért kerültek Irakba, hogy segítsék az egyszerű népet, a kurd és a török kisebbséget meg az arabokat, mert hiszen az amerikaiak megkavarták a helyzetet azáltal, hogy rátámadtak a békés országra, Irakra. A lakodalmat pár perccel később rendkívüli kegyetlenséggel verik szét az amerikaiak, most azzal kezdik a vérontást, hogy megölnek egy kisfiút, ezt látván a halálba ugrik a háztetőről édesanyja. Ezek után az amerikaiak se szó, se beszéd meggyilkolják a vőlegényt, és noha a vendégsereg némely tagjánál véletlenül akad fegyver, és ellenáll, végül is az amerikaiak kiirtják a lakodalom szinte összes résztvevőjét, az asszonyokat, a gyerekeket – úgymond – terroristák elleni hadművelet részeként. E hadműveletet egy Sam Marshall nevű tábornok irányítja.
A helyszín az elhíresült Abu Graib börtön, a jeleneteket ismerjük: lemeztelenítések, levizelések, kínzások, jelenetek, amelyekhez hasonlókat nagyritkán látni komoly mozikban, legfeljebb szigorúan tizennyolc éven felülieknek szóló filmekben, de ezúttal a körülöttem ülők között 11-12 évesek is akadnak, és velük együtt nézem, amint az Abu Graib börtön orvosa szemrehányással illeti Sam Marshall amerikai tábornokot, amiért az megöleti a foglyokat, holott neki, mármint az orvosnak élve kellenének ők, mert élő szervezetükből operál ki (ezt is mutatja részletesen a film) szerveket, a vesét, az epét, satöbbi, aztán gondosan belehelyezi eme rendkívül visszataszító szörnyszerű orvos a speciális dobozkákba, amelyekre célállomásként leginkább Tel Aviv, Izrael, részben pedig New York és London vagyon fölírva.
A tábornok és a doktor filozofikus szóváltásából aztán kiderül, hogy egyikük a katolicizmus, másikuk a zsidóság híve, egyikük egyiket tartja, a másikuk másikat tartja a magasabb rendű vallásnak. Innentől kezdve mindannyiunk számára világos, hogy a fő gonosz, akit a film során leginkább az Utolsó vacsora című festmény reprodukciója alatt mutatkozik rém alattomosnak, bár egy ízben egy hatalmas szent feszület előtt imádkozva merít erőt további irtózatos kegyetlenkedéseihez, szóval világossá válik, hogy ő buzgó keresztény katolikus, de Beethovenért mégiscsak rajongani képes ember. Másikuk, az algonosz semmiféle művészetet nem kedvel, ő nyilvánvalóan zsidó, a tábornok szavaiból sejthetően izraeli.
Egy közbevetett jelenetben, amelyben a gonoszok – értsd: az amerikai tábornok és minden borzalom elkövetésére elszánt zsoldos csapatának tagjai – üldögélnek, ugyancsak megjelenik egy rendkívüli mértékben ronda zsidó ember, amolyan mellékszereplőként, a hangulat és a lényeg érzékeltetése végett. A kaftános, pajeszos zsidók jelenléte Észak-Irakban a film cselekménye által sejthetően nem egy szokatlan fejlemény. A végleg egyedül maradt, mindenét és minden szerettét elvesztett menyasszony öngyilkos merényletre készül a megszállók ellen, ám e jelenetben nevelőapja, a helyi muzulmánok megingathatatlan tekintélyű vallási vezetője megmagyarázza, hogy muszlim ember soha, semmilyen körülmények között nem követ el öngyilkos merényletet, a muzulmán vallás ellentétben a többi vallással, csak a békét és a bűnbocsánatot hirdeti.
Egy másik jelenetben e jóságos mufti megakadályozza azt is, hogy az előzmények nyomán érthetően a megszállók elleni elkeseredett fegyveres harcot választó helyi fiatalok megöljenek egy amerikai újságírót, egy túszt, a túsz pedig ezek után leborul a muzulmán vallási vezető lábai elé, és kezét csókolgatja. Ez az ember, aki eddig Sam tábornokot szolgálta, láthatóan megtért, és végleg szakít a gonosszal, a hazája politikáját, Bush elnököt és a kereszténységet szolgáló gazdájával és annak segítőjével, a zsidó orvossal, valamint az erkölcsileg ingatag kurd néppel.
Nem is népként, hanem vazallusok gyülekezeteként ismeri meg a néző e népet. A film nyomán az egyszeri szemlélődő, mondjuk a körülöttem ülő fiatalok csak összetehetik a két kezüket, hogy nem születtek kurdnak, de leginkább nem zsidónak. A film azzal végződik, hogy egy rendkívül jóképű, mindig frissen borotvált és eleganciáját a véres harcokban sem elveszíteni képes török James Bond, egy török Rambo, Pola tábornok saját kézzel vet véget a gonosz amerikai tábornok életének. Nem mellesleg a film szerint Pola titkosügynök a török kormány megbízásából teljesít szolgálatot Észak-Irakban az amerikai megszállók ellen.
„Az amerikaiak ilyenek, mindenáron, mindig győzni akarnak, igen, a film igazat szól, ez így történt a valóságban, ezt mindenki tudja, az amerikaiak ilyenek, kínoznak, gyilkolnak. Mindannyian ismerjük a valós történetet, a zsidó orvos is életből vett.” Ezek a felvételek már a film után készültek Berlinben, ifjú nézőket kérdeztem, mindannyian, merthogy a moziban szinte csak ők ültek, szóval mindannyian törökök, az egyetlen arab tizenéves kivételével, ő skandálta a mikrofonunkba, hogy minden gyerek tudja már Saron, Saron kurafi.
Ezek után teljesen érthetetlen, hogy miért követeli Edmund Stoiber bajor miniszterelnökkel az élen egy sor kereszténypárti német politikus, hogy vegyék le a német filmszínházak műsoráról a Farkasok völgyét, hogy miért követelik, hogy legalább a korhatárt emeljék föl tizennyolc évre, s egyáltalán, miként merik ők keresztény- és zsidóellenes heccfilmnek nevezni ezt a művet, hiszen e film, a Farkasok völgye című alkotás 2005 tavaszán készült, fél évvel a dániai karikatúrák megjelenése előtt.
A Farkasok völgye tízmillió dollárba került, a török hadsereg is komoly támogatást nyújtott az elkészítéshez, és Ankarában sok politikus hazafias kötelességnek nevezi az utóbbi idők legnagyobb kasszasikerét jelentő film megtekintését. De hiszen Törökország a NATO tagja, és készül az Európai Unióba, nemrégiben ráadásul fölajánlotta, hogy közvetíteni fog a karikatúraháború miatt kialakult keresztény nyugati és muzulmán keleti feszültség ügyében, és máskülönben, Törökország biztonságát az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok garantálta, az Egyesült Államokat Törökország a legnagyobb barátjának tekinti – ezt is mondják ugyanezek a török politikusok.
Zentai Péter (Berlin)
