Forrás: Híradó

Szlogenvita: „pszichopatológiai eset”, „infantilis szándék” vagy „náci őrültség”…

Deutsch-Für Tamás szerint Gyurcsány Ferenc egy náci jelszóhoz hasonló szlogennel kampányol, ezért arra kérte a miniszterelnököt, hogy egyszer és mindenkorra állítsa le a hirdetéseket. A Fidesz kommunikációs vezetője a Nap-keltében azt mondta, Gyurcsány Ferencnek ki kellene állnia és bocsánatot kellene kérni a jóérzésű emberektől, akiket megbántott.

Van egy ország. Van egy ember. Van egy program – így szól Gyurcsány Ferenc hirdetése 2006-ban. Egy nép. Egy birodalom. Egy vezér – így szólt Adolf Hitler hirdetése 1938-ban – mondta Deutsch-Für, aki szerint ez az a pillanat, amikor nem lehet hallgatni, meg kell szólalni a hétköznapi, egyszerű emberi tisztesség védelmében. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a miniszterelnök, az MSZP kampánystábja és az ott dolgozó szakemberek nem voltak képesek felmérni, hogy hány olyan ember él ma Magyarországon, akiben személyesen átélt borzalmakat, családi tragédiákat idéz fel ez a jelszó.

Deme László nyelvészprofesszor, az ELTE tanára a Népszabadságnak úgy értékelte a Gyurcsány-féle kampánymondatot, hogy lehet valamit félreértelmezni, félremagyarázni és belemagyarázni: számára teljesen egyértelmű, hogy ebben az esetben ez utóbbi valósult meg, s ezt olyan infantilis szándéknak nevezte, ami nem vehető komolyan. A nyelvészprofesszor egyenesen pszichopatológiai esetnek nevezte Deusch-Für kijelentését.

A Magyar Nemzet idézte Gerő András történészt, aki szerint összességében szerencsétlen, de nem tudatos akcióról van szó. Salamon Konrád történész szerint azonban a Gyurcsány-szlogen náci őrültség.

Nyakó István, az MSZP szóvivője tiltakozott Deutsch-Für kijelentése miatt, s elmondta, hogy inkább a Fidesznek kellene körülnéznie a saját háza táján, hiszen korábban nyíltan kokettált a szélsőjobboldallal. Novák Attila történész, a Szombat című zsidó folyóirat szerkesztője visszatetszőnek tartja a vádat, mert a fideszes politikus ezzel közvetve lenácizta a miniszterelnököt. Novák szerint erre sem az MSZP, sem Gyurcsány Ferenc nem adott okot.

hirado.hu

Comments are closed.