Forrás: Magyar Rádió

Vita az amerikai védelmi minisztérium és a hírszerzés között a Guantanamón őrzött foglyokkal szemben tanúsított bánásmód miatt.

Immár az FBI is azzal vádolja az amerikai katonai személyzetet Guantánamón, hogy „agresszív kihallgatási módszereket” alkalmaz, ami törvényellenes. Az FBI erről szóló dokumentumait csütörtökön hozta nyilvánosságra az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója. A civil szervezet bírósági utasításra jutott hozzá a dokumentumokhoz.

Ezekből egyértelműen kiderül, hogy jelentős nézetkülönbség – s valószínűleg vita is – van az FBI és a Pentagon között, a terroristagyanús foglyok kihallgatását, s egész fogva tartását illetően. Az FBI véleménye szerint a Guantánamón alkalmazott technikák – például az ordító zene, az izraeli zászló, vagy pornográf filmek bemutatása – nemcsak törvénytelen, hanem hatástalan is.

A Pentagon visszautasította az FBI-jelentésben foglaltakat. A minisztérium szóvivője, Michael Shavers szerint a Pentagon soha nem bátorította és nem is nézte el a visszaélést a guantánamói foglyokkal.

Járai Judit (Washington)

Comments are closed.