Az amerikai védelmi minisztérium és a hírszerzés között vita alakult ki a Guantánamón őrzött foglyokkal szemben tanúsított bánásmód miatt.
Már az FBI is azzal vádolja az amerikai katonai személyzetet Guantánamón, hogy „agresszív kihallgatási módszereket” alkalmaz. Az FBI erről szóló dokumentumait csütörtökön hozta nyilvánosságra az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója.
Ezekből egyértelműen kiderül, hogy jelentős nézetkülönbség van az FBI és a Pentagon között a terroristagyanús foglyok kihallgatását és fogva tartását illetően. Az FBI véleménye szerint a Guantánamón alkalmazott technikák – például az ordító zene, az izraeli zászló, vagy pornográf filmek bemutatása – nemcsak törvénytelen, hanem hatástalan is.
A Pentagon visszautasította az FBI-jelentésben foglaltakat. A minisztérium szóvivője, Michael Shavers szerint a Pentagon soha nem bátorította és nem is nézte el a visszaélést a guantánamói foglyokkal. (Magyar Rádió)

